Somogyban sűrű ködre figyelmeztetnek mindenszentekkor

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki tartós, sűrű köd veszélye miatt többek között Somogy, Tolna és Baranya megyére keddre.

Ebben az időszakban rengetegen indulnak útnak, hogy felkeressék a szeretteik sírját, ezért a megnövekedett autóforgalom miatt is érdemes még a szokásosnál is körültekintőbben vezetni, ám a borongós, ködös időben még fokozottabb figyelemmel kell közlekedni.

Hétfő este, éjszaka Somogyban, Tolnában és Baranyában sűrű köd képződik, ami kedden napközben sem oszlik fel, ezért rossz látási viszonyokra kell számítani.

A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan – a járművezető nem tudhatja, hogy mikor, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást.

A ködréteg jellemzően foltokban jelentkezik folyók, tavak közelében, zárt völgyekben, erdős területeken, illetve olyan helyen, ahol az időjárási viszonyok egy adott pillanatban kedveznek a ködképződésnek.

kiderul.hu
kiderul.hu

(A nyitókép illusztráció. Fotó: Röhrig Dániel)

Megosztás