Szórakozásból gyújtogattak, 8 milliós kárt okoztak volna

Fiatalkorú fiúkkal szemben emelt vádat az ügyészség, mert szórakozásból gyújtogattak egy Gyékényes melletti szénatárolóban. 100 szénabála és két tároló semmisült volna meg, ha nem észleli valaki a füstöt időben.

Jelentős kárt okozó rongálás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azokkal a fiatalkorú fiúkkal szemben, akik szórakozásból gyújtották meg a szénát egy mezőgazdasági tárolóban.

A vád szerint a vádlottak 2022 júniusában az esti órákban azzal a céllal mentek a Gyékényeshez közeli telephelyre, hogy az ott tárolt szénát meggyújtsák. A terheltek először az egyik tárolóban a lehullott, száraz szénát összegyűjtötték, majd a magukkal vitt öngyújtókkal meggyújtották. A fiatalok a nagyobb égés elősegítse végett a már begyulladt területre egy bálát is rágurítottak, majd amikor az erőteljesen füstölni kezdett, elfutottak a helyszínről.

A telephelyen dolgozó egyik férfi azonban észlelte a füstöt, ezért haladéktalanul értesítette a főnökét, aki egy vízzel teli tartálykocsival a helyszínre sietett, így közös erővel sikerült eloltaniuk a tüzet. A gyors beavatkozás hiányában nyolc millió forint összegű kár következhetett volna be, mivel közel 100 szénabála és az egymáshoz közel lévő két tároló is megsemmisülhetett volna.

Megosztás