Terepjáróversenyt rendeznek az erdőkben

Egyre gyakrabban használják a somogyi erdőket off road pályának, azaz autókkal, motorokkal, quadokkal szórakozásból repesztenek az erdei utakon. Ahol ez tilos. Összehangolt akciót tartottak a rendőrök és az erdészek.

Az utóbbi időben megemelkedett azok száma, akik a somogyi erdőket nem annyira a természet iránti szeretetből, mintsem önös szórakozásból, motorokkal, terepjáró autókkal keresik fel. Járműveikkel zavarják az erdő rendjét, az állatok nyugalmát, ami az őszi szarvasbőgés időszakában kiemelten kártékony, és veszélyes is egyben.

Mindezek okán a Siófoki Rendőrkapitány egyenruhásai a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. munkatársaival közösen ellenőrzést tartottak 2020. augusztus utolsó hétvégéjén a Szántódi Erdészet illetékességi területén található erdőkben. Ennnek célja az erdészeti, természetvédelmi szabálysértések, szabálysértések elkövetésének megelőzése volt.

A kétnapos akció során a rendőrök hat személlyel szemben kezdeményeztek eljárást erdőrendészeti szabálysértés miatt, mely egy esetben természetvédelmi szabálysértéssel, míg további öt esetben közlekedésrendészeti szabálysértésekkel – például hatósági jelzés, érvényes műszaki engedély, illetve kötelező felelősségbiztosítás hiánya – halmozódott.

Az erdőkben elkövetett jogsértések megelőzése érdekében a jövőben is számítani lehet hasonló összehangolt akciókra.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét az alábbi szabályok betartására:

  • Erdőterületet csak gyalog, lóval vagy kerékpárral szabad látogatni! Oda autóval, motorral, quaddal és egyéb motoros járművel – az erdőgazdálkodással összefüggő tevékenység kivételével – tilos a behajtás!
  • Az erdőn munka, az utakon faanyagszállítás folyik, ezért fokozott óvatosságra intünk mindenkit! Az erdőgazdaságok honlapján a munkálatok miatti aktuális figyelmeztetések megtekinthetők, az erdőterületen pedig figyelemfelhívó táblák is jelölik azokat a szakaszokat, ahol tilos vagy csak fokozott körültekintéssel túrázhatnak!
  • Az erdei rakodókon felhalmozott, elszállításra váró faanyag nem játszótéri eszköz! A farakásokra felmászni tilos és balesetveszélyes!
  • Kutyát csak pórázon sétáltassanak! Az erdő a vadon élő állatok természetes élőhelye, az ebek zavarhatják őket.
  • Az erdőben tüzet gyújtani csak az arra kijelölt helyen szabad, ha éppen nincs tűzgyújtási tilalom. Tűzgyújtási tilalom esetén a kijelölt helyeken is tilos!
  • Az erdei etikett egyik alapvető pontja, hogy nem szemetelünk az erdőben. Amit magunkkal hoztunk, azt vigyük is haza!
Megosztás