Több mint 250 úszó közt is helyt álltak a NUTE versenyzői

A Nagyatádi Úszó és Természetjáró Egyesület edzői az idény utolsó úszóversenyre készítette fel sportolóit. A gyerekek most is szépen szerepeltek, és kihozták legjobb tudásukat az erős mezőnyben.

A Nagyatádi Úszó és Természetjáró Egyesület (NUTE) 2019. július 7-én, a IV. NivoMed Kupa és V. Somogy-Zala megyei régiós körverseny 4. állomásán, Marcaliban versenyzett. Itt 23 egyesület több, mint 250 versenyzője mérte össze tudását. Ezen a megmérettetésen 10 gyermek képviselte az atádi Egyesületet. A NUTE kis úszói összesen 21 alkalommal álltak a rajtkőre. Végül 1 arany-, 1 ezüst-, 3 bronzérem sikerült megszerezni. Három sportoló pedig oklevél díjazásban részesült. Ők a 4-6. helyen végeztek.

Büszkék vagyunk az elért eredményeinkre, mert ebben a népes mezőnyben nem volt egyszerű megállni a helyünket szabadidős úszókként a versenyúszókkal szemben-mondta Gáspár Réka, az Egyesület elnöke.

Érem- és oklevél-díjazottak:
 – Cuhijev Fatima (2003) – 100m leány mellúszás – 6. hely (oklevél)
 – Farkas Huba Ferenc (2013) – 50m fiú hátúszás – 1. hely (aranyérem)
 – Fekete Zoé (2012) – 50m leány hátúszás – 3. hely (bronzérem)
 – Fekete Zoé (2012) – 50m leány mellúszás – 3. hely (bronzérem)
 – Molnár Balázs (2005) – 100m fiú mellúszás – 6. hely (oklevél)
 – Molnár Gergely (2002) – 100m fiú gyorsúszás – 3. hely (bronzérem)
 – Molnár Gergely (2002) – 100m fiú hátúszás – 2. hely (ezüstérem)
 – Vig Olivér (2012) – 50m fiú gyorsúszás – 5. hely (oklevél)

 

Megosztás