Több mint félmilliárd forint adót csaltak el, összesen 37 év büntetést kaptak

Két és fél év után a Kaposvári Törvényszék ítéletet hirdetett egy bűnszövetkezet tagjai ellen, akik céghálózatukon keresztül hamis számlákkal és a közterhek elcsalásával 550 millió forinttal károsították meg az államot.

A Somogy Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 50 éves férfival és négy társával szemben, akik fél milliárd forintot meghaladó adót csaltak el egy céghálózaton keresztül. A vádlottakkal szemben – hosszúra nyúlt tárgyalássorozat után, 24 tárgyalási napot követően – a Kaposvári Törvényszék 2021 februárjában hozott ítéletet. Az eljárás azért is húzódott el több, mint két és fél évig, mert a vádlottak többször a tárgyalási napot megelőzően váltottak védőt, ezért a tárgyalást el kellett napolni.

A Balaton-parti székhelyű Kft. vagyonvédelmi tevékenységet végzett, azonban a szolgáltatást névlegesen nem a cég, hanem a vádlott és társai által a Kft. alá szervezett cégpiramisban működő alvállalkozók nyújtották. Ezekhez a cégekhez voltak bejelentve azok a vagyonőrök, akiknek a foglalkoztatása után járó közterheket azonban nem fizették meg, amivel három év alatt összesen 340 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Az 50 éves férfi vezetése alatt álló bűnszervezet céghálózatában a haszonhúzó fővállalkozás alá beszervezett gazdasági társaságok valós gazdasági tevékenységet nem folytattak, a vagyonőri szolgáltatás ellenértéke csak keresztül folyt a bankszámlájukon, amit a munkavállalók juttatásainak kifizetése után a vádlottak készpénzben felvettek. A cégek az általános forgalmi adó bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget, hanem a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaságok részére valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki, melyet végül a fővállalkozás állított be a könyvelésébe és az adóbevallásaiba. A vádlottak ezen magatartásukkal Áfa adónemben 226 millió forint kárt okoztak.

A bűnszervezet által az állami költségvetésnek okozott összes vagyoni hátrány összege végül meghaladta az 550 millió forintot.

A Somogy Megyei Főügyészség a vádlottak ellen 2018 nyarán emelt vádat. A bírósági szakban a Kaposvári Törvényszék összesen 24 tárgyalási napot tartott a bonyolult és nagy terjedelmű ügyben részben azért, mert a vádlottak igyekeztek minél inkább elhúzni az eljárást, így több esetben előfordult, hogy közvetlenül a tárgyalási napot megelőzően váltottak védőt, mely miatt a kitűzött tárgyalást el kellett napolni.

A Kaposvári Törvényszék végül az ügyészi váddal egyezően – a bűnszervezetben történt elkövetést is megállapítva – ítélte el a vádlottakat, akik közül a bűnszervezet vezetőjére 10 év, illetőleg az egyik többszörösen bűntett előéletű társára 12 év fegyházbüntetést szabott ki, míg a további három vádlottat 3 és 7 év közötti szabadságvesztésre ítélte.

Megosztás