Több százezer forintot és több száz eurót lopott egy babócsai férfi

Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak, ugyanis kedden lopta el a pénzt a korábbi munkahelyéről, szerdán pedig már el is fogták a rendőrök, úgyhogy ideje sem volt elkölteni, a pénz hiánytalanul előkerült.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 7-én a késő esti órákban az akkor még ismeretlen tettes betört egy babócsai műhelybe, ahonnan egy lezárt pénzkazettából több százezer forintot és több száz eurót tulajdonított el.

A nyomozók az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2023. március 8-án elfogtak, és a Barcsi Rendőrkapitányságra állították elő.

A rendőrök a 28 éves helyi férfit – aki korábban a műhelyben dolgozott – lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A lakhelyén tartott házkutatás során az ellopott pénz is előkerült – írja a police.hu.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Megosztás