Tovább nyílt a bérszakadék a főváros és a vidék között

A legkisebb nettó átlagbér még jobban lemaradt a fővárosihoz képest, pedig arányaiban itt még nagyobbat is nőtt. A somogyi bérek a 6. legalacsonyabbak az országban, itt 8 százalékos volt az emelkedés.

A KSH által közzétett második negyedéves adatok szerint a bérezések megyénkénti eloszlásában továbbra is kiemelkedően a főváros vezet: ott 328 203 forint a havi nettó fizetés, ami egyébként majdnem 10 százalékkal magasabb az előző évi adatokhoz képest. Összehasonlításul: Somogyban jelenleg 211 933 forintot keresnek, itt 8 százalékos volt az emelkedés a tavalyihoz viszonyítva.

A fizetések ugyan minden régióban emelkedtek, méghozzá arányaiban majdnem mindenhol azonos mértékben 8-10 százalékkal, ám figyelembe véve az alapot, a nominális béremelések között nagyok a különbségek. Hiszen alacsonyabb értéken mindig könnyebb nagyobb mértékű emelkedést elérni, miközben nominálisan mérve mégis ez lesz a kisebb változás.

Somogyban például megközelítőleg 17 ezer forinttal keresnek többet, mint tavaly ugyanekkor, a fővárosiak viszont nominálisan csaknem 29 ezer forinttal többet visznek haza. A legrosszabbul kereső szatmáriak pedig mindössze 16 740 forinttal kapnak többet, mint tavaly, ami már akkor is mindössze 163 ezer forint volt. Itt a nettó bérezés alig több mint a fele a budapestieknek.

Forrás: Piac és Profit
Forrás: Piac és Profit
Megosztás