Tűzoltó leszel… és az is maradsz!

7 új tűzoltót adott Somogy megye az országnak. Az újoncok múlt péntek óta foglalhatták el szolgálati helyüket. A tanulásnak azonban koránt sincs vége, hiszen most kezdődik a valódi bevetés!

Összesen 123 új lánglovaggal gyarapodott a magyar tűzoltó-állomány . Február 16-án a a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ vezetői fogadták az újoncokat szolgálatuk első napján. A végzett lánglovagok közül 7-en vannak Somogy megyéből. 

A veterán elöljárók köszöntötték az újoncokat
A veterán elöljárók köszöntötték az újoncokat

Fontos, hogy minél előbb a szolgálati helyük szerves tagjaivá váljanak, hiszen csak így szerezhetik meg a kellő gyakorlatot, mely szükséges a tűzoltói hivatás rutionos végzéséhez. Ahogy Wéber Antal dandártábornok fogalmazott, az alapképzés ugyan befejeződött, de a tanulásnak még koránt sincs vége. Az éles helyzetekben szerzett tapasztalatok fontosságára hívta fel a figyelmet a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is. Tarlós István tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes is köszöntötte a felesküdött tűzoltókat. Jókívánságokkal látta el az újoncokat és reményét fejezte ki az iránt, hogy sikerül kivívniuk a társadalom megbecsülését és előmenetelük során folyamatosan fejlődnek majd.

Jöhet az éles bevetés!
Jöhet az éles bevetés!

 

A hét új somogyi tűzoltó közül többen gyermekkori álmukat váltották valóra, amikor erre a pályára léptek, mások pedig a családi hagyományok miatt választották a tűzoltói hivatást.  Gulyás Máté a marcali, Csáki Richárd és Szűcs Ádám a siófoki, Schultheisz Márton a kaposvári, Horváth Richárd a nagyatádi, Czifrák Csaba és Dibuz-Pávics Szabolcs tűzoltó őrmesterek pedig a barcsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományát erősítik a jövőben.

Megosztás