Új pszichoaktív anyaggal kereskedtek szervezetten

Grammját ezer forintért árulták Marcaliban és a környező falvakban. Pár napja ütöttek rajtuk Somogy és Zala bevetési egységei, valamint a TEK munkatársai egy összehangolt akció során. Videókkal, fotókkal!

A Marcali Járási Ügyészség indítványozta annak a négy férfinak a letartóztatását, akik Marcali környékén szervezetten értékesítettek új pszichoaktív anyagot.

A megalapozott gyanú szerint a három Somogy megyében élő férfi 2019 nyarától elfogásukig egymással együttműködve, közösen adtak el új pszichoaktív anyagnak minősülő szert Marcaliban és a környező falvakban. A tiltott szert egy zalaegerszegi férfitől vásárolták, amit aztán acetonban feloldottak, és egy további szerrel vegyítettek, majd az így kapott anyagot árulták 1000 Ft/gramm áron.

Az összehangolt rendőrségi akció során a Marcali Rendőrkapitányság előtt folyamatban lévő ügyben mind a négy férfit őrizetbe vették. Az ügyészség indítványának a Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója helyt adott és 30 napi időtartamra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

2020. december 9-én és 11-én hajtották végre a nyomozók az összehangolt akciót. Több somogyi és zalai településen a  házkutatások során új pszichoaktívnak látszó anyagot, az előállításához szükséges eszközöket, valamint a vagyonvisszaszerzés érdekében több millió forint készpénzt és gépjárművet foglaltak le. Az egyenruhások az akció során összesen hét embert fogtak el.

A nagykanizsai nyomozók B. Jenő 44 éves nagykanizsai lakost kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt, B. Renátó 29 éves zalaegerszegi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt, és egy 30 éves zalakomári lakost pedig -őrizetbevétele mellett- új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A marcali nyomozók B. Tamás 23 éves, B. Attila 37 éves marcali lakosokat, egy 43 éves somogyszentpáli lakost, egy 42 éves mesztegnyői nőt, és B. Renátót bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a férfiakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

Megosztás