Videón, ahogy sorban állás helyett megüti a volt rendőrt a dühöngő

Csak annyi ügyfél tartózkodhatott a telefonüzletben, ahány ügyintéző éppen dolgozott. Amikor egy időpontra érkezőt beengedtek előtte, éktelen haragra gerjedt a német állampolgárságú férfi, majd ütött is. Pechje volt.

A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a 68 éves német állampolgárságú, Magyarországon élő férfival szemben, aki azért támadt az üzletben tartózkodókra, mert várnia kellett a kiszolgálásra. 

A balatonboglári telefonüzletben a járványhelyzetre tekintettel 2020 júniusában csak annyi ügyfél tartózkodhatott, ahány ügyintéző éppen dolgozott. Az üzletbe  érkező vádlott sérelmezte, hogy a már bent lévő ügyfelek miatt a bejárati ajtónál kellett várakoznia, ezért először az üzletvezetővel kiabálni kezdett, majd – amikor egy időpontra érkező ügyfelet előtte szólítottak a  pulthoz – még indulatosabbá vált, és az üzletbe rontva az egyik dolgozóra akart támadni.

A már korábban regisztrált időpontra érkező ügyfél ekkor az ügyintéző védelmére kelt, ezért őt a feldúlt férfi pofon ütötte. A vádlott pechjére azonban az általa megütött ügyfél korábban rendőrként dolgozott, ezért a még egyenruhásként tanult önvédelmi fogásokkal a földre vitte vádlottat, aki még ekkor is indulatosan rúgkapált. A volt rendőr ügyfélnek azonban sikerült megfékeznie őt, így senki nem szenvedett sérülést.

A Fonyódi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Az eseményeket az üzlet biztonsági kamerája rögzítette.

Megosztás