Virtuális haramiák – hogyan védekezzünk?

Rendkívüli internetbiztonsági előadássorozatot tartottak több somogyi intézményben. A rendőség közel 1800 résztvevőnek tartott szemináriumot a témában, felhívva a figyelmet a virtuális tér veszélyeire.

A világon közel 130 ország rendeznek programokat a Biztonságos Internet Napon az Európai Unió Safer Internet Program  akciótervének keretein belül. Az hanyag, nem kellően tudatos internethasználat veszélyire kívánják ezzel felhívni a figyelmet ezen a világnapon, melyet minden február második keddjén tartanak meg. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a világnap alkalmából egy egész kampányhetet szenteltek az ügynek: a megyén belül összesen 1800 résztvevővel összesen 71 alkalommal tartottak internetbiztonsági előadásokat iskolákban és közösségi központokban. 

Az előadássorozat kiterjedt arra az általános jelenségre, hogy az interneten megosztott személyes adataink milyen könnyen kerülhet adtahalászok, csalók kezébe, és milyen könnyű visszaélni velük. A rendőrség szakaberei tájékoztatták az előadáson részt vevőket a közösségi oldalak biztonsági szabályainak fontosságáról, illetve bemutatták, milyen büntetőjogi következményekkel járhat az internetes zaklatás. Tudatos internet-, technológia- és mobiltelefon-használatra biztatták az embereket, és hogy legyenek elővigyázatosak adataik megadása során. 

Az alábbi tanácsokat tette közzé a police.hu a témával kapcsolatban:

  • Ne adja meg senkinek felhasználói nevét és jelszavát!    
  • Közösségi oldalon ne legyen nyilvános a profilja, a személyes adatait, a megosztott tartalmakat csak az ismerősei láthassák!  
  • Csoportosítsa ismerőseit, ezáltal korlátozhatja, hogy ki mit láthat!        
  • Egyéb oldalra vagy alkalmazásba közösségi profiljával történő bejelentkezés során ellenőrizze, hogy az oldal vagy alkalmazás milyen személyes adataihoz (születésnap, e-mail cím, ismerőseinek köre stb.) fér hozzá! Szükség esetén módosíthatja az elérhető információk körét.
  • Más által is használt számítógépen – ha befejezte az internet használatát – minden esetben jelentkezzen ki a közösségi oldalról, levelezéséből! A böngésző bezárása nem elegendő.
  • Rendszeresen készítsen biztonsági másolatot fontos adatairól! Erre alkalmas lehet egy külső merevlemez, amit csak a biztonsági mentés idejére csatlakoztatunk a számítógéphez, vagy olyan online tárhely, amely tárolja a fájlok korábbi verzióját is.
Megosztás