18 ezer liter üzemanyagot sikkasztott el
Pontosan 18.458 litert, mindössze 8 hónap alatt. Emiatt bukott le: ilyen rövid idő alatt a több mint 7 millió forintos kár szemet szúrt. A somogyi nehézgépkezelővel szemben börtönbüntetést indítványozott az ügyészség.
Jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a munkáltatója által rendelkezésére bocsátott üzemanyagkártyával visszaélve több mint hétmillió forint kárt okozott.
Az 50 éves nehézgépkezelőként dolgozó vádlott részére a munkagépek folyamatos üzemanyagellátásának biztosítása érdekében a munkáltatója egy üzemanyagkártyát adott át, amellyel azonban a férfi 2020 júliusától kezdődően 63 alkalommal jogosulatlanul vásárolt nagyobb mennyiségű gázolajat, alkalmanként 138 és 599 liter között.
A bűncselekményre végül úgy derült fény, hogy az üzemanyagkártyát a vádlott több alkalommal felhasználta akkor is, amikor a közelben nem végzett munkát.
Lebukásáig a férfi nyolc hónapon keresztül összesen 18 ezer 458 liter üzemanyagot sikkasztott el, és ezzel 7.013.327 forint kárt okozott a munkáltatójának, mivel az általa jogosulatlanul megvásárolt üzemanyagot kannákba töltötte és később értékesítette.
A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.
(A nyitókép illusztráció)