Elkezdődtek az aratások, az aszály miatt elmarad a várttól az idei termés

Egyes gazdák a búza esetében 20 százalékos veszteséggel számolnak. Az eddig learatott növények többsége átlagos termést hozott, a repce viszont elmaradt az átlagtól.

Egy hete volt Péter-Pál napja, hagyományosan az aratási munkálatok kezdete. Bár biztatóak voltak tavasszal a kilátások, ám a júniusi aszály alaposan rányomta a bélyegét a gabonafélékre. Több növénynek is az érési fázisában szüksége lett volna a plusz csapadékra, ennek hiányában viszont mind mennyiségben mind minőségben elmarad az idei termés.

Nagyatád közelében pélfául a Rózsa Mezőgzadasági Kft. munkatársai kezdték meg az első aratásokat, a repcével kezdték. Az ügyvezető szerint a minőség szerencsére megfelelő.

Tegnap learattuk az első tábla repcénket. Jó a minősége, de mennyiségben elmarad – mondta az ügyvezető, Rózsa János. – Eredetileg 3,5 tonnára számítottunk hektáronként, de az eső hiánya miatt ez végül 2,3 tonna lett. Ez nem csak az aszály hibája, már a télen elmaradt csapadék is gondot okozott, kevés elágazást hozott repce, nem tudott megnőni. A búza következik a héten, szemrevételezésre is látszik, hogy kisebbek a szemek, mint amilyennek lennie kell, ez is az esőhiány számlájára írható. Hiába volt csapadékos a május, júniusban is kellett volna a víz. 20 százalék termécsökkenéssel számolunk, de elérheti a 30-40-et is.

Mocz András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei szervezetének alelnöke beszámolt a megyei aratási adatokról.

Az őszi árpát már 97,8 százalékban betakarították, 68 mázsát hozott hektáronként, ami a jelenlegi körülményekhez képest meglepően jó – mondta az alelnök. – A búza 7 százalékon van, és 64 mázsát hozott, ez átlagosnak mondható, bár tavasszal jobbra számítottunk még. A repcéből 12 százalékot vágtak le, 28 mázsa az átlag hektáronként, ami átlag alatt van, de a júniusi aszályhoz képest örülünk, hogy legalább ennyi termett. Nem elkeserítő a helyzet, de összességében a termésátlagok gyengébbek a vártnál. Tavasszal nagyon bizakodóak voltunk, de ez a júniusi szárazság minden elképzelést áthúzott. Ez főleg majd augusztus végén és ősszel a kukoricánál és a napraforgónál fog jelentős terméskiesést okozni.

A búza aratása vélhetően jövő hétre befejeződik országszerte, a sort a zab zárja majd.

Megosztás