Fizetés nélkül távozott a somogyi hotelekből
Fiktív személyi adatokkal jelentkezett be a szállodákba, majd négy nap után fizetés nélkül távozott. Összesen 300 ezer forint kárt okozott a nő, aki korábban is elkövetett hasonló cselekményeket.
Kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 43 éves nővel szemben, aki megyeszerte több alkalommal vett igénybe szálláshelyszolgáltatást úgy, hogy annak ellenértékét nem fizette meg.
A vádlott fiktív személyi adatokkal három Somogy megyei – egy kaposvári, balatonföldvári és siófoki – hotelben foglalt szállást interneten keresztül, majd a szálláshelyeken 4-4 napot eltöltve fizetés nélkül távozott úgy, hogy a hotelek szolgáltatásait – így többek között az étterem és wellness szolgáltatást is – igénybe vette. A nő a három szállodának összesen 300.000,-Ft. kárt okozott.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában – a hasonló jellegű cselekményt már korábban is elkövető – vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.