Lakástűz: idén eddig már 48 halott

Szeptember végéig országszerte 5176 otthonban csaptak fel a lángok a katasztrófavédelem összesítése szerint. 48-an életüket vesztették, pl. Nagyatádon és Taranyban is holttestet találtak az oltást végző tűzoltók.

A lánglovagok 422 ember életét mentették meg és 413 ember szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt.

A legtöbb lakástűz Pest megyében és Budapesten volt, de sokszor hívták a tűzoltókat Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében is.

Somogyban az év első kilenc hónapjában 192 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Öt ember életét vesztette lakástűzben – sajnos, Nagyatádon és Taranyban is -, tízen pedig megsérültek. 67 lakástűz a kéményben keletkezett. 24 szén-monoxid szivárgás miatt kellett beavatkozni a megye tűzoltóinak idén szeptember végéig, amelyekben hatan szenvedtek valamilyen fokú mérgezést.

Az országosan 5176 tűzzel érintett otthon közül mindössze hétben volt füstérzékelő. Ezen eszközök hasznosságát jól mutatja, hogy ahol volt ilyen berendezés, nemhogy tragédia, de még sérülés sem történt, és a tűz is sokkal kisebb volt. Az érzékelő a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni, a kisebb tüzet könnyen el lehet oltani, a tűzoltókat hamarabb lehet értesíteni, akik így több értéket tudnak megmenteni.

A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 237 lakástűz után indítottak tűzvizsgálatot. A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, vagy a fűtési rendszer hibái vezettek tűzhöz. 689 lakástűz a kéményben keletkezett, ami azt jelzi, hogy nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével.

Fotó: Nagyatádi HTP
Fotó: Nagyatádi HTP

 

Megosztás