Megdöbbentő, mit találtak a somogyi rendőrök egy garázsban

Egy egész arzenált, mintegy 400 kilogramm agancsot foglaltak le a balatonföldvári rendőrök házkutatások során. Lopás miatt indítottak eljárást az ügyben két balatonszárszói férfi ellen.

A rendőrség azt közölte, hogy a testvérpár a balatonőszödi és a balatonszárszói erdőkben – a vadászatra jogosult vadásztársaság engedélye és hozzájárulása nélkül – illegálisan gyűjtött elhullajtott agancsokat, amelyeket otthonaikban halmoztak fel. A rendőrök a házkutatások során több száz kilogramm agancsot foglaltak le, amelyek értéke az elsődleges szakértői vélemény szerint körülbelül kétmillió forint.

A Balatonföldvári Rendőrőrs nyomozói a 49 és az 51 éves férfiakat 2022. február 21-én lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az agancsgyűjtés mindenképp engedélyhez kötött, így az annak hiányában folytatott tevékenység a gyűjtött agancs értékétől függően tulajdon elleni szabálysértést vagy bűncselekményt valósít meg.

Az agancshullajtás időszaka február közepén kezdődik. Legutóbb egy éve írtunk arról, hogy nagyon sokan próbálják meg ebben az időszakban a kilónként 5-6 ezer forintot érő agancsokat megszerezni, ezért űzik a gímszarvasokat. Azok pedig megriadnak, és átgázolnak mindenen, a közutakon is, fokozott balesetveszélyt okozva.  

Megosztás