Naponta verte az élettársát, és annak kisgyermekét is bántalmazta
Tavaly december eleje óta napi rendszerességgel verte az élettársát egy istvándi férfi, aztán annak másfél éves kisgyermekét is bántalmazta – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Istvándiban egy helyi lakos 2021. december eleje óta napi rendszerességgel verte meg élettársát, legutóbb január 28-án a rendőrség közleménye szerint.
A bántalmazások során a sértettnek súlyos sérülései keletkeztek. A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett elkövetőt a lakhelyén elfogták, és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra. Az eljárás során kiderült, hogy az agresszor január 24-én a sértett másfél éves gyermekét is bántalmazta, amelynek során a kisfiú 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A nyomozók a 37 éves férfit – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.