Videón, ahogy őrizetbe veszik a részegen gázolót

A rendőrök őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki két gyalogost gázolt el Balatonfenyvesen. Egyikük a helyszínen életét vesztette. Videóval!

Ahogy arról ma reggel beszámoltunk, 2018. július 29-én 23 óra 15 perckor Balatonfenyves belterületén egy mellékutcában egy személygépkocsi két gyalogost gázolt el, majd a jármű sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A balesetben egy 20 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, míg egy 53 éves asszony a helyszínen életét vesztette.

Az egyenruhások a bejelentést követően azonnal megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, akit még az éjszaka folyamán elfogtak. A 24 éves járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrök a kunbaracsi férfit halálos közúti közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.   

Megosztás