Hazai pályán kezdték meg a szezont a nagyatádi kézisek
Hazai pályán kezdték meg a szezont a nagyatádi kézisek, de pontot így sem sikerült szerezniük. A női és férfi csapat is pályára lépett a hétvégén.
Felnőtt női NBII
Február 1-jén az aktuális bajnoki fordulóban a Nagyatádi Városi Sportcsarnokban fogadták a Szekszrádi FGKC csapatát a Nagyatádi RKC felnőtt női kézilabdásai. A hazai pálya előnye nem jött be az atádiaknak, a tabella középmezőnyében szereplő szekszárdiak már az első félidőben ötgólos előnyre tettek szert. A számos kihagyott hazai helyzet, illetve az ellenfél jó védekezése a mérkőzés végére hétgólos hátrányt jelentett a nagyatádiaknak.
Felnőtt női NBII
RKC – Szekszárdi FGKC
22-29 (félidő: 10-15)

Felnőtt férfi NBII
A nemzeti bajnokság másodosztályában szereplő RKC férfi csapata szintén február első napján látta vendégül a tavaszi szezon első ellenfelét, az MK Pelikán Siklóst. A nagyatádi csapat erősen kezdett, és a nagy küzdelemnek köszönhetően döntetlen eredménnyel mentek pihenni a fiúk a két játékrész közt. A tabellán egyel előttük álló ellenfél végül a második félidőben jobbnak bizonyult az RKC-nál, hiába voltak szép támadásaik és jó megoldásaik – például kettős emberhátrányban is tudtak két gólt szerezni a fiúk – a végére itt is hétgólos hátrány alakult ki.
Felnőtt férfi NBII
RKC – MK Pelikán Siklós
20-27 (félidő: 13-13)

A Nagyatádi RKC SE mindkét felnőtt csapata a nemzeti bajnokság másodosztályában játszik, és jelenleg a férfiak és a nők is az utolsó helyen állnak a tabellán.