Január harmadik hétfője az év legszomorúbb napja?

Egyre elterjedtebb kifejezés a blue monday avagy a kék/szomorú hétfő. Állítólag január harmadik hétfője az év legdepresszívebb napja; de mit tehetünk ez ellen?

A januári melankólia többek között az ünnepek utáni kiüresedésből ered. Sok energiát fordítunk arra, hogy karácsonykor és szilveszterkor boldoggá tegyük magunkat és szeretteinket, de az ünnepek elmúltával gyakran üresség, adósság marad csak. Ráadásul januárban újra visszakerülünk a munka/iskola mókuskerekébe, a napi rutinba. Emellett az év eleje sokaknál az újévi fogadalmak kezdetét jelenti, amelyeket január közepére már gyakran fel is adnak. A hideg, sötét napok pedig tovább fokozzák az általános rosszkedvet.

A blue monday (kék/szomorú hétfő) kifejezést először egy brit pszichológus, Dr. Cliff Arnall használta 2005-ben. Egy állítólagos matematikai képlet alapján kiszámította, hogy január harmadik hétfője a legdepresszívebb nap az évben az előző bekezdésben szereplő tényezők összesítésében. De erről kiderült, hogy egy átverés, ugyanis egy utazási iroda bízta meg a feladattal, hogy találjon (még)egy indokot arra, hogy az emberek a boldog, homokos tengerpartra meneküljenek a legszomorúbb napok elől.

Tehát a blue monday tudományos mítosza ezzel megdőlni is látszik, de mégis a köztudatban maradt a januári rosszkedv és levertség, mint általános érzés; és ennek valóságalapja van, a saját bőrünkön érezzük, hogy nem egy repülőrajt az év eleje. Viszont ha egy kevés szabadtéri testmozgással, sétálással, sportolással feldobjuk a testünket, máris jobb bőrben érezhetjük magunkat. Nem kell hétfőnek sem ahhoz lenni, hogy barátainkkal, családtagjainkkal közös programot találjunk ki, így a társaságban eltöltött idő is hozzájárul a jókedvünkhöz; főleg ha valami vicces dolgot csinálunk közösen. De ha egyedül vagyunk, akkor is elő tudunk venni egy jó könyvet, vagy a kedvenc sorozatunkat/filmünket. Nem kell sok ahhoz sem, hogy megdicsérjünk vagy valami apró figyelmességgel meglepjük barátaink, családtagjaink; jó látni mások mosolyát, jókedvét, különösképp ha mi okoztuk nekik. Rakjunk rendet magunk körül; ha tiszta, átlátható környezetünk van, mi is jobban érezzük magunkat. Az év ezen levert szakasza alkalmas lehet arra is, hogy valamilyen közelgő eseményre készüljünk, vagy eltervezzük, hogy mennyi mindent fogunk csinálni 2025-ben.

Tehát fel a fejjel, mindenki megérdemli, hogy jó kedve legyen, ne engedjék letargiába magukat; és ha Önök mosolygósok, energikusak, kreatívok, akkor a környezetükben lévőkre is pozitívan hatnak.

Megosztás