Óvjuk meg a gyerekeket az agyrohadástól és az internet veszélyeitől
Ma van a biztonságos internet napja, világszerte naponta(!) több mint 175 ezer gyerek találkozik életében először az internettel, ahol rengeteg veszély leselkedik rájuk, szülőként, pedagógusként pedig a fejlődés eszeveszett tempójával kellene lépést tartani, hogy meg tudjuk őket védeni. De nemcsak az egyértelmű veszélyektől, hanem az agyrohadástól is.
Február ötödike a biztonságos internet napja, az esemény a Safer Internet Day nemzetközi mozgalom kezdeményezésére jött létre, a mozgalmat pedig az Európai Unió Biztonságos internet programja is támogatja.
Ez elsősorban a gyerekek védelmére jött létre, hisz naponta 175 ezernél is több gyerek találkozik életében először az internettel. Az UNICEF felhívta a figyelmet arra: ahogy az offline és az online világ között egyre homályosabb a határ, úgy hárul egyre fontosabb szerep a szülőkre, hisz elsősorban az ő feladatuk az, hogy odafigyeljenek arra, ami a gyerekekkel történik a neten.
Persze, ehhez nem árt, ha mi, felnőttek is tudjuk, hogy mit csinálunk – ami sok esetben nem igaz, hisz egyre többen esnek áldozatul a teljesen átlátszó online csalásoknak, ezért szülőként akkor járunk el helyesen, bármennyire is értelmetlennek tartjuk némelyiket, ha lépést tartunk a technikai fejlődéssel, tisztában vagyunk az éppen aktuális trendekkel – nem magunk miatt, hanem a gyerekeinkért, ugyanis a kellő szülői kompetencia hiánya miatt a gyerekek sem feltétlenül a nekik való tartalmakat „fogyasztják”. Nemhiába lett az előző évben az Oxford University Press szerint az év szava a brain rot, ami magyarul körülbelül az agyrohadást jelenti, és a közösségi média tartalmainak korlátlan és értelmetlen fogyasztására utal.
Fontos, hogy a gyerekeknek is elmondjuk, amit magunk is fogadjunk meg: ne használjanak egyszerű, könnyen kitalálható jelszót (a legjobb megoldás a jelszókezelők használata); a jelszavakat soha ne adják meg senkinek, illetve törekedjenek arra, hogy mielőtt a közösségi médiában posztolnak valamit, gondolják át, hogy egy, vagy akár öt év múlva is fel tudják-e vállalni, hisz elcsépelt mondással élve: az internet nem felejt. Vigyázzanak a személyes adataikra, és senki kérésére ne telepítsenek fel semmilyen programot a telefonukra, számítógépükre.
A közösségi média hasznosságáról is egyre inkább megoszlanak a vélemények, hisz a legnagyobb részük már szponzorált tartalmakat gyártó influenszerek játszótere és reklámfelület lett. Talán a legfontosabb az, hogy megtanítsuk a gyerekeknek – és ebben a pedagógusoknak, szülőknek egyaránt felelőssége van -, hogy amit látnak az interneten az sok esetben nem a valóság, hogy amit olvasnak, az nem feltétlenül az igazság, és hogy az idegenek nem feltétlenül jó szándékkal közelednek hozzájuk, és ahhoz, hogy valaki áldozattá váljon, most már ki sem kell mozdulni a lakásból.
Ez utóbbival kapcsolatban készült egy útmutató, amit minden internetet használó gyermek szülőjének ajánlunk olvasásra:
Röviden összefoglalva a fentieket: óvjuk, vigyázzuk és tanítsuk a gyerekeket. És ez nemcsak az internetes tevékenységükre igaz.

(Kiemelt kép: depositphotos.com)