Advent a Rinya mentén

A háttérben, mint egy óriásplakát, a vészterhes Nagy Romlás tornyosul. Maga az író mondta erről: „Ami pedig a Nagy Romlást illeti: ne keressétek a térképen. Mert az bennünk van.”

Advent első vasárnapján, a szentmise előtt elkezdett pilinkézni a hó. Akár az áldás, úgy szállingózott a földre. Szűztiszta leple elfödte az utcák, udvarok szennyét. Tán még a lelkek fölfakadt sebeit is betakargatta, és általa összeért minden, mi eddig csak magában meredt ki a puszta földből. Néhány percre elhittük, hogy „a béke napja közel”, és hálaének fakadt a szívünkből: „Jézus szíve a földön, az égen mindent egybeölel.”

Aztán a szertartás végére, mintha csak az áhítatnak szólt volna, el is állt. Hazafelé ballagva biztattam magam: hiszen advent van, a rorátéknak, a Szűz Mária tiszteletére tartott hajnali szentmiséknek, a Megváltó eljövetelére, megszületésére való vágynak és reményteli várakozásnak az ideje. Itt, a Rinya mentén is.

Erről eszembe ötlött Sütő András örök érvényű drámája (Advent a Hargitán), benne a szédítő szakadék peremén álló ház: „…köröttünk csupa vadon és farkasordítás…” A háttérben, mint egy óriásplakát, a vészterhes Nagy Romlás tornyosul. Maga az író mondta erről: „Ami pedig a Nagy Romlást illeti: ne keressétek a térképen. Mert az bennünk van. S a régi természete szerintem mivel romlásból a kicsire mindig csak nagyobb jön, sohasem kisebb.”

Úgy tűnik, „az önfeladás, a világgá menekülés közösségi tragédiája” folyvást játszódik, hiába múlt közben 30 év. Létünk Nagy Romlásának a fenyegetésében a kényszerű hallgatás ma is léttörvény. Minek is állt el az a kedves kis szállingózás? Végül Sütő feledhetetlen szavaival vigasztaltam magam: „…aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is a régi ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai”. És, mintha erre felelne, visszhangzottak bennem az evangélium szavai: „Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Lk 11:10)

Nyilván nem véletlen, hogy éppen az év legsötétebb időszakára esik advent, a Megváltó eljövetelére való várakozás. Ahol nagy a szükség, közel a segítség. „Adventus Domini”, az Úr eljövetele. Ebből ered az advent szó. E tengernyi mélységű szó jelentése egy új árnyalattal bővült vasárnap: azzal, hogy valójában nekünk kell eljönnünk, elindulnunk és megérkeznünk. Önmagunkban kell egy világ körüli utat megtennünk. Legyűrni a bennünk sűrűsödő sötétséget, és felszínre hozni a fényt.