Atád Cafe

Magyar csapat is lehet téli olimpián bajnok, gyorskorcsolyaváltó, ugye, sőt, egy belegi kisfiú is lehet főhős a Berlinálén, Hódmezővásárhelyen meg politikai fordulatot okozhat a teljes ellenzéki összefogás, mi jön még?

„de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!”

(Radnóti Miklós)

Már-már lemondtunk róla, aztán tessék: létezik még igazi tél és hó errefelé is. Nem csak átmenetileg, szinte virtuálisan, mint eddig: esett ugyan, láthatták a gyerekek is, hogy ez bizony, hó, fiam, látod, milyen szép, de mire leért, már el is olvadt. Csak ígéret volt, megfoghatatlan. Aztán mégis, tiszta leplével csak elborította a tájat és a házakat, előkerültek a szánkók és a csúszkák is, egy kis hógolyózás, itt-ott hóemberek formálódtak, szóval, pont olyan lett, mint amilyennek lennie kell. Persze, a mínusz 10 fok már nem hiányzott, a 17 meg, pláne, nem, ennyit jeleznek a hét közepére, éppen március első napjára a téli hidegrekordot, de semmi gond, most már bebizonyosodott: van még igazi tél, vagyis lesz valódi tavasz is, türelem, még pár nap, és beköszönt.

A naptári már a héten, így is hívták eleink: tavaszelő, másik nevén böjtmás hava. A jövő hétfőtől pedig a meteorológiai is közelít, hiszen napközben +7 körül lesz a hőmérséklet, és a következő hetekben már éjszakánként is csak elvétve esik fagypont alá.

Egyébként pedig magyar csapat is lehet téli olimpián bajnok, gyorskorcsolyaváltó, ugye, sőt, egy belegi kisfiú is lehet főhős a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, Hódmezővásárhelyen meg politikai fordulatot képes okozni a teljes ellenzéki összefogás, úgyhogy jöhetnek még meglepetések, ne legyintsünk eleve semmire, tekintsünk bizalommal az elkövetkezőkre!

Megosztás