Cipősdobozba csomagolt karácsony

124 rászoruló család között osztotta szét a nagyatádi baptista gyülekezet a cipősdoboz ajándékcsomagokat. Városunkban már 10 éve szerveznek gyűjtőakciót karácsonykor.

December 20-án pakolták fel az első „szállítmányt” az autókba, és álltak neki az ajándékosztásnak a nagyatádi és környékbeli rászoruló családok között. Ezt megelőző este, 19-én már 365 cipősdoboz állt a Palánta Bölcsőde karácsonyfája mellett. A szervezők szerint másnapra ez a szám a 400-at is elérte. Nagyatáddal együtt összesen 12 településen osztották szét ezeket az ajándékcsomagokat, 124 hátrányos helyzetben lévő család között. Csütörtöktől az önkéntesek elszállították az ajándékokat Ötvöskónyiba, Belegbe, Kutasra, Szabásba, Mikébe, Nagykorpádra, csak hogy néhány példát mondjunk. A nagyatádi baptista gyülekezet már 10 éve vesz részt a cipősdoboz akcióban. Idén a városban három gyűjtőponton várták a felajánlásokat, valamint Somogyszobon egy helyszínen. 

Ezúton is nagyon köszönjük a felajánlásokat, rengeteg családnak sikerült örömet szerezni – mondta Horváth Andrásné Becker Edit, a gyülekezet tagja. A felajánlások között akadtak játékok, iskolaszerek és rengeteg édesség. Érkeztek adományok magánszemélyektől, cégektől. Classens Péter az édesanyjával hozta el a Classens Group által összegyűjtött, összesen 104 darab cipősdobozt. Az Ady gimi is is kitett magáért, 65 dobozzal járultak hozzá az akcióhoz. És a Tescotól is érkeztek további felajánlások. 

Az önkéntesek már hónapokon óta azon dolgoztak, hogy felleljék a környék legrászorulóbb családjait, annak érdekében, hogy a csomagok oda kerüljenek, ahol azokra a legnagyobb szükség van ilyenkor. 

Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás