Így kíván boldog új évet a kormány a KLIK-en keresztül

Van egy – valójában, persze nem is egy, hanem sok – nyugdíj előtt álló pedagógus, X. Már az is sokatmondó, hogy nem meri leírni a nevét. Tanulságos az ő oltási kálváriája, amelyet olvasónk osztott meg velünk. Vélemény.

A nyugdíj előtt álló pedagógust nem véletlenül hívjuk X-nek, a neve elhallgatását kéri, mert tart a szankcióktól. Egyébként is, a kafkai intézmény, azaz a KLIK – ahol a lelkes hivatalnok-végrehajtók a szankciókat hozzák vagy inkább csak továbbítják az érintettek felé – számára ő valóban csak egy x a rubrikában, ahogy az összes többi pedagógus is.

Jelen esetben annak függvényében szublimálhat x-szé, hogy kapott-e oltást vagy sem. A nehézséget az okozza, hogy X-nek nem áll módjában x-szé lenni, és ennek nyomós oka van. Nem, nem oltásellenes. Komoly egészségügyi okok vezették arra a döntésre, hogy nem veszi fel az oltást. Erről kell mielőbb orvosi szakvéleményt kérnie. Időpontfoglalás, további vizsgálatok, stb. De ne rohanjunk ennyire előre.

Kezdjük inkább azzal, hogy X a közelmúltban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen. Ezt a legtöbb épeszű munkahelyen elfogadják oltás helyett. De lássuk, hogy áll a dologhoz a KLIK (ill. azon keresztül a minisztérium, a kormány):

„A SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzésből való felgyógyulással, valamint az ellenanyag-vizsgálat alapján megszerzett, érvényességi idővel rendelkező védettségi igazolvány megléte nem elegendő, az a védőoltás felvételének kötelezettsége alól nem mentesít.”

Hogy miért van ez így, arra nyilván van logikus és kevésbé logikus magyarázat. De még véletlenül se az immunológia felől közelítsünk, mert menthetetlenül zátonyra futunk. Az indokok – vagy nevezzük inkább indítéknak – egy részét könnyen lehet, hogy a vakcinaforgalmazókkal kötött szerződésekből lehetne kiolvasni, de ezek, sajnos, nem nyilvánosak. Miért? Ennek okai sem nyilvánosak. Nem baj, nem kell az embernek mindent tudni, elég, ha engedelmeskedik, és gondolkodó ember helyett jó x lesz belőle.

X – mint említettük – nemrég igazoltan átesett a fertőzésen, az ezt igazoló dokumentum elérhető az egységes egészségügyi rendszerben, sőt, védettségi igazolványt is kapott, persze dátummal. Aminek, ugye, nincs jelentősége, hiszen a KLIK az ilyen, maximum különböző zárak nyitására, valamint felespohár-alátétnek használható kártyát úgysem fogadja el, ahogy az fentebb már kiderült. Ellenben az egészségügyi protokoll a felgyógyulást követő három hónapig ellenjavallja az oltást, a KLIK pedig elméletileg elfogadja az erről szóló igazolást. X meg is kapta a háziorvosától, s eljuttatta a címzetthez. (Most nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy egyik állami hivatal adatbázisa miért nem bír kommunikálni a másikéval. Nyugdíj előtt álló pedagógusok ideje amúgy is akár a tenger, ráérnek beszerezni a papírokat.)

Az első igazolás szövege:

„Igazolom, hogy fent nevezett 2021. hónap naptól 2021. hónap napig SARS-COV 2 PCR teszttel igazolt fertőzése zajlott, COVID védőoltás a szakmai előírás alapján minimum 3 hónap múlva lehetséges.”

Az igazolást a KLIK postafordultával visszadobta, mondván, nincs benne az a kifejezés, hogy „egészségügyileg ellenjavallt”.

Idézet a dokumentumból:

„Az 599/2011.(X.28.) Korm. rendelet 2.§ (3) bekezdése szerint az mentesül az oltás felvétele alól, aki részére az egészségügyi indokból ellenjavallt és ezt orvosi szakvélemény is alátámasztja. […] a jogszabályban leírtak miatt elvárás, hogy abban szerepeljen „az egészségügyileg ellenjavallt” mondatrész.”

Mindez két héttel karácsony előtt történt. Mit tehetett X? Újra meglátogatta a háziorvosát azzal, hogy legyen kedves az igazolásba belefogalmazni az oly kívánatos mondatrészt. A háziorvos, bár jót derült volna a kérésen, ha nem lett volna ezer más dolga, így is szó nélkül eleget tett annak. X megkönnyebbülve távozott, és továbbította az igazolást a KLIK felé.

A második igazolás szövege:

„Nevezett részére a koronavírus elleni védőoltás felvétele egészségügyileg ellenjavallt. Ezen igazolást nevezett kérésére adtam ki.”

Gondolta, innen már sínen vannak, flottul mennek majd a dolgok. Ám az intézménye egy hét töprengés után megtalálta, mivel tehetné még mozgalmasabbá X karácsonyi készülődését.

„A Klebelsberg Központtal történt egyeztetések után elvárás – mivel minden köznevelési intézménynek van szerződött foglalkozás-egészségügyi orvosa – hogy „az egészségügyileg ellenjavallt” mondatrészt tartalmazó igazolást/szakvéleményt a foglakozás-egészségügyi szolgálat szakorvosa adja ki.”

Hogy erre miért nem hívták fel a figyelmét már az első körben, arra nehéz épeszű magyarázatot találni, mindamellett, hogy ebben az esetben valóban X is hibázott. Elkerülte figyelmét a tájékoztató erre vonatkozó szövegrészlete.

„Az orvosi szakvéleményt a foglalkoztatott kezdeményezésére elsődlegesen a munkáltatója szerint illetékes foglalkozás-egészségügyi szolgálat szakorvosa adja ki. Ennek akadálya esetén a foglalkoztatott jogviszonyának keretében végzett tevékenységre való egészségi alkalmasságának elbírálására jogosult más orvos vagy a foglalkoztatott háziorvosa állítja ki a szakvéleményt.”

Ez, persze nem magyarázza meg azt a kérdést, hogy a háziorvos véleménye miért kevésbé megbízható és elfogadható, mint mondjuk az „üzemorvosé”. Hiszen egy pozitív PCR-tesztet valószínűleg minden orvos egyformán tud értelmezni. Mindenesetre szerencsétlen X lóhalálában intézkedett és kapott dec. 23-ra időpontot a foglalkozás-egészségügyi orvostól, akitől kiállított számára egy ugyanolyan tartalmú igazolást, amilyet korábban a háziorvosa, s azt rögtön továbbította a hivatal felé.

Most pedig vár, de nem mondhatja, hogy megnyugodott. Ki tudja, mit találnak még ki, hogy megkeserítsék utolsó munkában töltött hónapjait. Majd ünnepek után kiderül. Addig marad a gyomorgörcs. De talán nyer három hónapot. Ennyi idő elegendő lehet arra, hogy egészségügyi problémája miatt szakorvosi ellenjavallatot tartalmazó igazolást kapjon. A honi egészségügy állapotából kiindulva azonban korántsem biztos, hogy erre három hónap valóban elegendő lesz. Ha mégsem, majd a fizetetlen szabadsága alatt elintézheti. És ő pont annyi idővel később vonulhat nyugállományba.

Nincs meggyőződve róla, hogy ezt érdemelné negyven év katedrán eltöltött munka után. Ettől függetlenül boldog új esztendőt kíván valamennyi egykori tanítványának és kollégájának, sőt, feletteseinek a hivatalokban is (mint igazi pedagógus, sosem feledkezne meg a példamutatás fontosságáról).

Depositphotos
Depositphotos

 

Megosztás