Kamukampány

A negyedmilliomodik visszatelepülő, Szabó M. János egyébként londoni felszolgálói karrierjét hagyta hátra, hogy ismét elfoglalja a bölcsészettudományi egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetői állását.

Lapunk az országos sajtóorgánumok által felkért független szakértők médiapolitológiai elemzésének legfontosabb megállapításait idézi.

Ezek egyöntetűen megállapítják: egyrészt jobbnál jobb hírek érkeznek a soros (fúj!) magyarországi választási kampányban, másrészt világosan szemlélteti a közállapotokat, hogy hónapok óta a legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, amikor a sajtó egy oknyomozó riportban nyilvánosságra hozta: az egyik autópálya-beruházásban érintett cég (amelyik a 12 illemhelyiség vizes berendezéseit szállította) vezetőjének veje harmadik unokatestvére a kormánypárti frakció helyettese szomszédjának.

Újabb példátlan eset esett meg a napokban, ugyanis fel kellett függeszteni a kormánytól független Országos Korrupcióellenes Hatóság működését, miután vezetőjének parlamenti beszámolójából kiderült, hogy fél éve egyetlen ügyre sem bukkantak. Ezért az ellenzék egységesen kiállt amellett, hogy szüntessék meg a hivatalt, így takarékoskodva a közpénzekkel.

Ráadásul a hazai focistadionokat üzemeltető óriáscégek olyan mértékű profitra tesznek szert, hogy azok adóját most már rendre a kórházak, orvosi rendelők, iskolák és kollégiumok felújítására fordítja a kormány a parlament valamennyi pártjának teljes egyetértésével. Legutóbb az egykori szovjet laktanyák küllemét idéző Nagyatádi Kórház korszerűsítésére szavazott meg a képviselők mindegyike 6,7 milliárd forintot.

A hét krónikájához tartozik, hogy a 250 ezredik hazatérő magyart köszöntötték ünnepélyes keretek között az Országházban. A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: semmiféle kozmetikázható statisztikai adat nem bizonyíthatná fényesebben Magyarország gazdasági erejének, európai versenyképességének növekvő erejét, mint maga a tény, hogy immár tömegesen költöznek vissza hazánkba azok, akik 2011-2017. között százezerszámra távoztak tőlünk, hogy külföldön vállaljanak munkát, mert itthon kilátástalannak látták a jövőt. A negyedmilliomodik visszatelepülő, Szabó M. János egyébként londoni felszolgálói karrierjét hagyta hátra, hogy ismét elfoglalja a bölcsészettudományi egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetői állását.

A hét egyetlen botrányszagúnak minősített ügye a következő volt: egy községi útátadás közben arra vonult a helyi iskola egyik osztálya, és a jelen lévő kormánypárti képviselő utólag hiába próbálta hárítani a befolyással való visszaélés gyanúját, a sajtó ízekre szedte, rákosista időket emlegetve.

A sport sem maradt ki a nagyobb visszhangot kiváltó témák sorából: a zömében saját nevelésű játékosokat felvonultató FTC bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután hazai pályán 45 ezer néző előtt 1:0 arányban (összesítésben 2:2) legyőzte a német Leverkusen csapatát.

Ám kétségtelenül a magyar diákok elsöprő sikeréről beszélnek mostanság a legtöbben nemcsak idehaza, de a világában is: szinte bombaként robbant a hír, hogy az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési program (PISA-teszt) legutóbbi felmérése szerint a magyar diákok mindegyik vizsgált készségben felülmúlták az OECD-országok átlagát, sőt, a dobogón végeztek.

A fenti ügyek jelentik a választási kampány legfontosabb témáit, összegzi az elemzés.

Van még kérdés?

Megosztás