Ötven éve avatták várossá Nagyatádot

1971. április 25-én avatták várossá Nagyatádot. Szép, jelentőségteljes, fontos évforduló egy település történelmében. Ünnepi alkalom. Közösen, egybegyűlve, találkozva, egymást üdvözölve azonban most nem ünnepelhetünk.

Pedig 1996 óta a várossá avatás évfordulóján, április 25-én tartjuk a Város Napja ünnepségünket. Most ezt októberben rendezzük meg, ahol a város kitüntetéseit is átadjuk.

Nagyatád utcáin az ünnepi zászlók az ötven éves várost, a nagyatádiakat köszöntik. A városháza előtt a covid-járványban elhunytakért és a hozzátartozóikkal való együttérzésünk jeleként vannak félárbócra engedve a zászlóink.

Nagyatád várossá avatásának ötvenedik évfordulóján tisztelettel és szeretettel köszöntöm a nagyatádiakat. Büszkék lehetünk városunkra, közösségünkre, a nagyatádiak közös eredményeire, az öt évtizedre. Nagyatád generációk által épült, alakult, fejlődött, változott az évtizedek során. Minden, amit az előttünk járók teremtettek, itt él velünk; van, ami látható, és van, ami a gondolkodásunkban, a döntéseinkben, a szellemiségünkben érvényesül. Nagyrabecsülésemet és köszönetemet fejezem ki elődeinknek, hogy munkájukkal, akaratukkal és szorgalmukkal, tudásukkal és tehetségükkel hozzájárultak lakóhelyünk fejlődéséhez, építették Nagyatádot. Az elődeink gondolatainak, szorgalmas munkájának, kezének nyoma mindenütt ott van. Ott van az iskolák, a kultúrház, a kórház épületein, a ligetes tereken, az utcák járdáin, a sétányok ívében; ott van a szobrokon-emlékműveken, a gyógyulást adó vízben, a kőkereszteken, a templomok tornyain, a új házak csillogó ablakain; munkájuk eredménye ott van az üzemekben zúgó-csattogó gépeken, az épülő falakon, a laktanyák örökségében, a szépen művelt földeken, a Rinya hídjain; tudásuk ott él a felnövekvő gyermekekben, fiatalokban. Több generáció járt előttünk; gondolkodott, dolgozott, küszködött családjáért, közösségéért, Nagyatádért. Köszönet nekik mindezért.

Nagyatád várossá épült, változott, teremtődött az elmúlt ötven év alatt. A nagyatádiak építették, változtatták, teremtették várossá. A többet és a jobbat akarás vezette elődeinket, és vezet bennünket. Igen! Csak a többet, a jobbat akarás az, ami egy települést előre visz.

Mindig az a kérdés, hogy felismerjük-e valódi érdekeinket, meglátjuk-e lehetőségeinket, és meghozzuk-e a nagyatádiakat szolgáló döntéseinket? Az elmúlt években, napjainkban mi, a nagyatádiak közössége helyesen fogalmaztuk meg céljainkat, jó döntéseket hoztunk, érvényes válaszokat adtunk a kihívásokra, éltünk a lehetőségekkel. Megújítottuk, átalakítjuk Nagyatádot. Megőrizzük értékeinket, de egy új minőségű, mai tartalmú várost hozunk létre. Érvényesül, megvalósul az, amit Bertók László koszorús költőnk, városunk díszpolgára 1971-ben, a várossá avatásra írt Nagyatádról:
„…mása nincs, folyton változik.”

Léptékváltás történik a városfejlesztésben, értékteremtő éveket élünk. Milyen szimbolikus, hogy a volt laktanyában gazdaságfejlesztési beruházást, a Széchenyi téri iskolaépület közösségi célú felújítását, a park megújítását, a fürdő elfolyó vízének hasznosítását végezzük. Meglévő adottságainkat, értékeinket használjuk, újítjuk meg. Napjainkban nyolc elnyert Európai Uniós pályázat keretében több mint 3 milliárd forint értékű beruházást valósítunk meg. Ezen túl az Árpád utcában és a Szarvas utcánál új áruházláncok épülnek, felújításra kerül a Mándl kastély. Készen vannak a gyógyfürdő felújításának és bővítésének, a Déli Iparterület gazdasági fejlesztésének, a Jókai utca teljes rekonstrukciójának, a szociális központ felújításának és az idősek otthona bővítésének tervei. Nagyatád a megújulás városa.

Nagyatád tele van élettel, gondolattal, cselekvéssel. A nagyatádiakban mindig van ötlet, kezdeményezés, mindig akarnak valamit. Minden nap új történéseket, döntéseket, változásokat hoz, minden nap új dolgokat, eredményeket, értékeket hoznak létre a nagyatádiak. Mindig felmerülnek eddig nem tapasztalt nehézségek, megoldandó feladatok. Járjuk a közös utunkat.
Minden nagyatádinak köszönöm, hogy munkájával, tudásával, gondolataival, véleményével, szerepvállalásával hozzájárul városunk életéhez, építéséhez, fejlődéséhez, értékeihez.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Nagyatád arculata szép és kedves, barátságos és nyugodt. Nagyatád a mindennapokban nyüzsgő, élő, mozgalmas; vasárnap délután csendes, békés, nyugalmas. Városunk a hétköznapokon dolgozós, intézős, sietős, figyelmes; az ünnepnapokon fényes, zászlós, beszélgetős, nézelődős.

Nagyatád a mi városunk! Olyan, amilyenné elődeink tették, és olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Miénk a múltja, gyötrelmei és örömei, és miénk a jövőjének felelőssége. A kihívás, a kötelesség, a felelősség évtizedek óta nem változott: életet és értelmet adni ennek a helynek; boldogulást, otthont, közösséget teremteni és kapni itt, Nagyatádon.

Öntudatosan és elkötelezetten, szeretettel, szépen és büszkén ünnepeljük; 50 éve város Nagyatád.

Ormai István polgármester

Megosztás