Szabadság? Mi van?!

Jönnek feszt ezekkel a 171 évvel ezelőtti szövegekkel, közben meg aki csak tudja, szép sumákban megszedi magát, naná, Széchenyi, Kossuth meg Talpra magyar, bla-bla-bla!

Jó, legalább nem kell dolgozni. Hosszú hétvége meg minden. Mondjuk, osztrákban ez is munkanap, de, hát, így jártak, akik kint dolgoznak. Mondjuk, itthon sem biztos, hogy fizetik a melósnak a leállást. Hogy szabadságharc meg Tizenkét pont? Haggyá má!

Ja, Pilvax, Nemzeti dal, kokárda, iskolai ünnepség meg ilyesmi. Szóval, végre lesz egy hosszú hétvégénk. Egyfelől ki lehet ülni a ház elé a padra, sütkérezni kicsit a csalóka kikeleti verőfényben (már, ha lesz), kimenni a kiskertbe, játszótérre, sétálni a parkban, főzni egy jó pörköltet, esetleg medvehagymát szedni; másfelől elruccanni, mondjuk, egy wellness-hétvégére. Szabadságunkban áll a pénztárcánknak megfelelően cselekedni. Március idusa ennyi a magyar végeken.

Hitem szerint minden ember és nép annyira szabad, amennyire megérdemli. Annyi szabadsága van, amennyit kiküzdött magának. Mi mostanság nyilvánvalóan nem törtük magunkat érte. Úgy gondoltuk, ez amolyan extra, vannak sokkal fontosabbak, elvagyunk nélküle.

Jönnek feszt ezekkel a 171 évvel ezelőtti szövegekkel, közben meg aki csak tudja, szép sumákban megszedi magát, naná, Széchenyi, Kossuth meg Talpra magyar, bla-bla-bla!

Március idusa. Jelképi értékű kifejezésünk. Az idus (állítólag etruszk eredetű) a római naptárban a hónap közepét jelentette. Magyarul kizárólag március 15-re használjuk a kifejezést. Ami 1860. óta a mindenkori magyar szabadság megőrzésének vagy éppen a visszaszerzésének a szimbóluma. Az volt a Habsburg, a német vagy a szovjet elnyomás idején is. A 80-as években ezen a napon a Batthyány-örökmécsesnél gyertyát gyújtani egyet jelentett az ellenzékiség kifejezésével, a fennálló rendszer elleni tiltakozással.

Magyarországon jó ideje nincs közép. Bal van, meg jobb van. Vagy inkább: rossz és még rosszabb. Árokásás és uszítás, az együttműködés ismeretlen. Libsizés, migránsozás és cigányozás. Szélsőségek vannak: közéletben és hétköznapokban egyaránt. A tuti megmondása és anyázás, nem párbeszéd. Pláne, nem értelmes. Pökhendiség és talpnyalás, alázat semmi. Fölfelé nyalás, lefelé taposás, partnerség nyista. Cinkosság és egymásra mutogatás szolidaritás és felelősségvállalás helyett. Vagdalkozás van, frázisok fröcskölése, nem vita, főleg nem érvelés. Önérdek és képmutatás van, persze közjónak álcázva. Sokszoros milliárdosok vannak (teremnek hipp-hopp), és egyre szélesedő szegénység. Van néhány biztosra menő befolyásos és mind több bizonytalan kiszolgáltatott. Terjedő sötétség. Pénz beszél és kutya ugat van.

Mert mit is jelentene a szabadság? Nem káoszt, de nem is önkényt. Valamit a kettő között. A szabadság középen van: maga az idus. Az lenne a szabadság, ha például:

1. egy szegény sorban született gyerek nem lenne eleve tök esélytelen kibontakoztatni a tehetségét, akár egyetemet végezni, és magasabb életminőségbe küzdeni magát (magas lenne a társadalmi mobilitás);

2. általában nem a kapcsolatok, hanem a teljesítmény, a tudás és a rátermettség alapján kapnának emberek munkát, kinevezést, vállalkozások pedig megbízatást;

3. nem csak papíron lenne „törvény előtti egyenlőség”, „közös teherviselés”, tiszta közélet, száz- és ezermilliárdok tisztességes elköltése, minden járulékfizető magas színvonalú egészségügyi ellátása, nem alulfizetett, motiválatlan pedagógusok tanítanának, nem egyentankönyvekből, és nem ötven évvel ezelőtti módszerekkel, nem hagynák el a fiatalok tömegesen az országot, és sorolhatnánk még nem tizenkét, de legalább százhúsz pontban.

A szabadság a lelkiismeret és a nyilvánosság szabadságával kezdődik. Telitalálat, hogy március 15-e a Magyar sajtó napja is. Egy szabad országban a személyes meggyőződésem szent és sérthetetlen. Egy szabad országban eszembe sem jut, hogy bármi hátrányom származhat abból, ha, teszem azt, a közösségi oldalon leírom a véleményem. Egy szabad országban nem egy hatalmi központból irányított agit-prop gépezet a sajtó, ami kizárólag egyoldalúan sulykol, manipulál, elhallgat és rágalmaz.

Egy ember vagy egy nép akkor szabad, ha számára a mindennapi társadalmi érintkezés természetes része, hogy a hite szerint él – a legkisebb félelem nélkül mondja és teszi azt, amit a lelkiismerete diktál.

2019. március 15-e a magyar végeken.

Hol sírjaik domborulnak.

 

 

 

Megosztás