hirdetés
2019. Július 18, Csütörtök
Frigyes napja

Töredékek anyáról Szerző: Katona József | 2019-05-05 10:35:50 | Címkék: anyák napja, anya, köszöntés, nagyatád

Azok az üres lapok a kimondatlanul maradt hála és szeretet szavaitól konganak, visszhangoznak? Kit anya szült és felnevelt, szégyenét hordozza: sosem tudja meghálálni.


Amikor nagyon hiányzik, elképzelem.

Anya reggel megsimogatja az arcom, „jó reggelt, kincsem, nézd, odakint süt már a nap, kelj fel, virágom, kész a reggelid, kakaó és kifli vár”. Máskor meg énekel nekem: „Erdőt járunk, árkot lépünk...”. Esténként pedig ott ül az ágyamon, és mesél az égig érő fáról, a királykisasszonyról és a kilencfejű sárkányról, aztán puszit ad, és szép álmokat kíván.

Amikor elképzelem, a legtöbbször mosolyog rám. Melegen, akár a nap. Olyankor még Vacak mackómat is odaadnám, ha itt lehetne az anyukám. Szerintem én is hiányzom neki ott, a mennyországban.

xxxxxxxxx

Anyám szigorú.

Nem elég, hogy suli után bevásárolok, és minden nap össze kell söpörnöm, szemetet kivinni, elpakolni a mosogatóból, még hétvégén is segítenem kell otthon, sőt, heti egyszer hordhatom ki a szórólapokat, közben hetente háromszor edzésre járok, így aztán gyakran este tízig házit írok, tanulok, mert az nem is kérdés, hogy az osztályban a legjobbak között kell lennem, nyelvvizsga és egyetemi felvétel az alap. A többiek meg másról sem beszélnek a szünetekben, minthogy, mi történt a Trónok harcának legújabb évadában, az ismerős srácok meg csajok mit posztoltak az Instára, a menő youtuberek és vloggerek milyen új videót tettek éppen ki. Nekem ezekre alig jut időm, így inkább csak azzal a néhány sráccal barátkozom, akikkel másról is lehet beszélni, mondanom sem kell, nem mi vagyunk a suliban az influenszerek, de mi legalább beszélgetünk, néha bringázunk vagy túrázunk, én velük jobban érzem magam.

Anya is azt mondja, legalább értelmesen töltöm a szabadidőmet, igaz, abból kevés jut, de anya mindig azzal vigasztal: nyilván több időm lenne telefonnyomkodásra, és, hát, persze, könnyebb lenne nekünk, ha apa velünk lenne, de egyáltalán nem biztos, hogy akkor is ilyen nagyszerű srác lennék.

xxxxxxxxx

Akárcsak a népmesékben, amiket régen esténként olvasott nekem, ellát engem, úgy indít útra. Csak éppen hamuban sült pogácsa helyett főz nekem, vagy 10-12 adag különféle ételt minden hétvégén, amikor hazamegyek, hogy majd a kollégiumban legyen meleg ebédem vagy vacsorám, ha vége az előadásoknak. Csak kiveszem a fagyasztóból, mikrózom, és máris érezhetem a hazai ízeket. Ezenkívül szinte minden este felhív, vagy ír a Messengeren, hogy telt a napom?, fotót küld, a szobatársam meg a lányok már megszokták, megint anyád az?, ők ritkábban beszélnek a szüleikkel, de azt vettem észre, én is rögtön rácsörgök, ha valamiért nagyon magam alatt vagyok, olyankor neki tudok panaszkodni, vagy amikor igazán jól sikerül valami, nagy öröm ér, szóval, rossz lenne, ha nem oszthatnám meg ezeket vele.

xxxxxxxxx

Miért, hogy a legszorosabb kötelékeiről nehezen vall az ember? Miért, hogy a hozzá legközelebb állókkal ritkán és feszélyezetten beszélget? Miért, hogy a legelemibb kötődéseink fényre hozásától ódzkodunk?

Túl közeli a perspektíva? Nem tudjuk eléggé távol tartani, hogy élesen rálássunk? Nagyon azonosak vagyunk vele? Félszavakból is? Vagy azokból sem? Túlságosan ismerjük? Vagy épp’ túl kevéssé, s ez riasztó, hisz’ ha őt sem, akkor ugyan kit?

Vagy a megszokás, a szocializáció és az évtizedek rakosgatták közénk a sztereotípiák falait? Emiatt talán előre tudjuk, hogy nemcsak valódi válaszaink, de kérdéseink sincsenek?

Vagy túl meztelenek, védtelenek, átlátszóak vagyunk számukra? És tartunk ettől? Ismerik azokat bennünk, amikkel mindenáron kerüljük a szembenézést? Amiket magunknak sem merünk bevallani? Félünk ennyire nyitott könyvnek lenni? Kellemetlen, sőt, fájó lenne szembesülni azzal, amit olvasnak bennünk?

Esetleg tele van hiányos oldalakkal az a könyv? Tele a másikkal szembeni mulasztásainkkal, elszalasztott lehetőségeinkkel? Azok az üres lapok a kimondatlanul maradt hála és szeretet szavaitól konganak, visszhangoznak?

Ez mind lehet. Kit anya szült és felnevelt, szégyenét hordozza: sosem tudja meghálálni.

Köszöntjük az édesanyákat
Köszöntjük az édesanyákat



Vissza az előző oldalra