NVTV Adás 2019. 06. 19.


Hetvenszeres különbség a nyugdíjak között. Egyre több az elszegényedő kisnyugdíjas, a juttatásuk folyamatosan veszít az értékéből, a megyei szövetség már nyolc éve hiába szorgalmazza, hogy változtassanak az emelés módszerén.-Varjúvédelem. Varjúcsapatok lepték el az Aradi utcát, a környéken lakók főleg arra panaszkodnak, hogy nem tudnak tőlük aludni, és összepiszkítanak mindent, a kormányhivatal szerint nincs közegészségügyi veszély.-Itt a vakáció! 40 éves fennállását ünnepelte az Árpád iskola, városszerte elballagtak a nyolcadikosok, díjazták a legjobb tanulókat, elérkezett a várva várt nyári szünidő, és beköszöntött a strandszezon. -Táborkínálat. Az államilag támogatott napközis táborok 5 ezer forintos árától a 15-30 ezer forintba kerülő tematikus és sporttáborokon át egészen a 40-50 ezer forintos ottalvós táborokig terjed a kínálat. -A fegyvergyűjtő ítélete. Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság az idős nagyatádi férfit, aki engedély nélkül tartott a lakásában egy fegyvergyűjteményt, nem használta azokat, és nem folytatott bűnözői életmódot.

Megosztás