NVTV Adás 2020. 01. 22.


Tankötelezett 6 évesek. Minden negyedik nagycsoportos még egy évig az óvodában maradt tavaly Nagyatádon, nagy többségük szakvélemény alapján, a szülők és a pedagógusok is elhibázottnak tartják a tankötelezettség szigorítását.-Hideg ellen forralt bor. Még csillagánizst, vaníliát és mandulalikőrt is tettek a forralt borba, sőt, az egyik csapat vöröshagymával is kísérletezett, azonban a hagyományos fűszerek használatát díjazta inkább a fehér és a vörös borok zsűrije is.-Virtuális tárlat. Lefotózták, azután pedig digitalizálják a nagyatádi múzeum legjelentősebb és legérdekesebb darabjait, ezek bekerülnek egy számítógépes rendszerbe, amit a világon mindenhol megtekinthetnek majd.-Ami igaz és szép. Több mint 100, nagyatádi diák tollából származó alkotás kapott helyet egy most bemutatott kötetben, a versek és prózák a fiatal nemzedék életérzéseit, gondolkodásmódját és valóságképét mutatják meg.-Vadetetés. A kirándulók is segíthetnek a vadetetésben Kaszón, a kisvasúttal elutazhatnak az erdő mélyére, és ott elszórhatják a takarmányt, a fagyos téli időben kevés élelmük akad a szarvasoknak, őzeknek és vaddisznóknak.

Megosztás