NVTV Adás 2021. 08. 04.


7 hátrányos helyzetű család költözhetett be az új szociális bérházakba Ötvöskónyiban. Mindez a Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal című projekt keretében valósulhatott meg, mintegy 300 millió forintból. A pályázat jóvoltából nem csak lakóházakat építettek és újítottak fel, hanem 49 szegregációs területen élőnek biztosítottak képzéseket és közművelési programokat.Rendezett és virágos, nyugodt és vendégszerető – így látják városunkat az ország valamennyi részéről idelátogató kempingezők. Idén júliusban kerek évfordulót ünnepeltek a Rinyamenti Országos Kemping Találkozón: a rendezvény immáron huszadik alkalommal fogadta a visszatérő és új vendégeket.5 napos fotóstáboron vehettek részt a nagyatádi gyerekek július 19. és 23. között. A szünidőben is aktívan című uniós pályázat keretén belül szervezett eseményen a résztvevők megismerkedhettek egyebek között a természet-, a táj- és a makrofotózás rejtelmeivel. A Rock and Roll jegyében telt az idei év első Zenés Nyári estéje. A színpadon Marót Vikit és a Nova Kultúr Zenekart fogadhatták a nézők. Egy év kihagyás után az atádiaknak már nagy igénye volt a szabadtéri koncertekre – igaz, a rossz időre való tekintettel az első zenés nyári estet a kulturális központban tartották.Éjszakai fürdőzést szerveztek a múlt hétvégén a városi strandon. Az esemény sok környező településről idevonzotta a kikapcsolódásra vágyókat. Egyebek között koktélokkal és lézershow-val várták a fürdőzőket.

Megosztás