NVTV Adás 2021. 08. 25.


Szent István király óta hazánk a keresztény Európa része. Erre kell törekednie a modern kor magyarságának is, hiszen jogunk és érdekünk az európaiság – hangzott el az augusztus 20-i ünnepségen. Az államalapítási megemlékezésen megáldották és megszegték az új kenyeret. Ezt követte a terménybemutató kiállítás és a Virágos városért verseny eredményhirdetése.-A nemzeti ünnep délutánján a helyi zenészeké volt a főszerep. A megújult József Attila sétányon este hat órától kezdve öt nagyatádi formáció tizenhét fellépője és a Kaposvári Roxínház társulata fogadta az érdeklődőket.-Nemcsak sokféle képzőművészeti technikával ismerkedhettek meg a gyerekek a képzőművészeti tábor öt napja alatt, hanem önismereti és társas kapcsolatokat erősítő játékokat is tanulhattak.-Húsz fiatal vehet részt a nagyatádi néptánctáborban ezen a héten. Egy uniós pályázatnak köszönhetően térítésmentesen. Ottjártunkkor látszott, hogy jó hangulatban töltik a napjaikat.

Megosztás