Nem jutottunk be az NBIII-ba!

Bár az első félidőben keményen védték térfelüket a hazaiak, végül a második 45 percben két gólt kapott be az NFC az UFC Nagykanizsától a szombati osztályozó visszavágón. Így Nagyatád végül nem került be az NBIII-ba.

A Megyei Bajnokság megnyerése után most a Nemzeti Bajnokságba való bejutás volt a kérdés az NFC számára. A sorsolás következtében azon csapatok listájára került, akik kénytelenek voltak osztályozó meccset játszani. Az NFC ellenfele a Kanizsa lett, akivel először június 9-én, a Nagykanizsai Olajbányás Stadionban csapott össze. Fortuna nem mosolygott rá a csapatra, az első félidőben 2, a másodikban 3 gólt kapott be csapat. Így a most szombati visszavágón az erőviszonyokat már ismerve nem volt sok esély a továbbjutásra. 

 – Nem lehet különválasztani ezt a meccset az előzőtől, hiszen az 5-0-s vereség után ugye azt gondolom, hogy az erőviszonyokat figyelembe véve eldőlt a továbbjutás. Nekünk az önbecsülésünk visszaszerzése volt a cél – nyilatkozta Keszei Ferenc, az NFC vezetőedzője.

A múlt heti meccshez képest jobban teljesített az NFC hazai pályán. Keményen védték a saját térfelüket, többször kerültek az ellenfél kapuja elé. Az első 45 percben nem is született gól. A második félidőben viszont kissé megfáradt a csapat, és már a beállított 3 friss játékos sem segített a helyzeten. Először a 62. percben, majd a meccs vége előtt 2 perccel rúgott gólt a Kanizsa Horváth Detre és Szalai Dániel jóvoltából. 

Keményen küzdöttek a hazaiak
Keményen küzdöttek a hazaiak
Hazai pályán fogadta az NFC a kanizsaiakat
Hazai pályán fogadta az NFC a kanizsaiakat
A második félidőben végül két gólt kapott be az NFC
A második félidőben végül két gólt kapott be az NFC

Az NFC edzője azonban nem búslakodik, mivel mint mondta:  
– Azt gondolom, hogy a célunkat elértük. Természetesen nem arra gondolok, hogy a feljutással kapcsolatban, hanem a helytállásra.

 

Elképzelhető, hogy a győzelem a kanizsai szurkolócsapat lelkes biztatásának következménye volt, akiknek dalaitól, dobolásaitól és lelkesítő rigmusaitól visszhangzott a Mudin Imre Sportcentrum az egész meccs alatt. 

Lelkes volt a kanizsaiak szurkolótábora
Lelkes volt a kanizsaiak szurkolótábora

Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás