Hamarosan be kell iratkozni az óvodákba
Hamarosan elérkezik az óvodai beiratkozás ideje Nagyatádon. Bár még van némi idő a felkészülésre, a szülőknek érdemes már most megismerniük a pontos követelményeket, hogy a folyamat zökkenőmentes legyen. Az óvodai nevelésben való részvétel azon gyermekek számára kötelező, akik 2026. augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket.
A beiratkozásra április 21-én és április 22-én, 8 és 16 óra között kerül sor. Az előző évekhez hasonlóan a helyszín most is a Nyitnikék Óvoda lesz (Rozsnyói utca, a mentőállomás mellett). A szülőknek magukkal kell hozniuk a gyermek azonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, a gyermek TAJ-kártyáját, valamint az állandó vagy ideiglenes lakcímkártyát. Fontos feltétel, hogy a beiratkozáshoz nagyatádi lakcím szükséges.
Az ügyintézéshez a szülők személyi igazolványára és lakcímkártyájára is szükség lesz. Emellett kérik, hogy a családok hozzák magukkal a gyermeket érintő egészségügyi vagy egyéb speciális információkat tartalmazó dokumentumokat is, például a korai fejlesztésről szóló papírokat vagy az allergiát igazoló szakvéleményeket.
Az óvodai körzetek változatlanok maradtak, az ezekkel kapcsolatos részletes tájékoztató az alábbi linken érhető el.



