
Felbukkantak az első hóvirágok
A házak udvarában már korábban, azonban most már az erdőben is találni a kis fehér virágokból, a…

A házak udvarában már korábban, azonban most már az erdőben is találni a kis fehér virágokból, a…

A kedvezőtlen, havas és fagyos időjárás után megkezdte a Városgondnokság a fák metszését, illetve a zöldterületek takarítását.…

A világ legismertebb babonája a péntek 13-tól való félelem, olyannyira, hogy még neve is van: paraszkevidekatriafóbia, ami…

A somogyi tájegység néprajzi kincstára talán sosem olyan gazdag, mint a „farsang farkában”. Vízkereszttől hamvazószerdáig a megye…

A Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. idén a szokásosnál korábban ugyan, de tavaszi lomtalanítási akciót hirdetett. Mivel az első…

Történt ugyanis, hogy Somogyszob és Beleg között valaki nagyobb köveket helyezett a sínre a közlekedő személyvonat elé,…

A Nagyatádi Úszó és Természetjáró Egyesület versenyzői számára intenzíven indult az idei év. Két dunántúli helyszínen, Nagykanizsán…

A téma kapcsán van miről beszélni – a fiatalokkal és az idősekkel is. A nap célja a…

Megtartotta éves tanácskozását a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ (RSZSZK) Család- és Gyermekjóléti központja és szolgálata hétfőn a…