Iskolások számára szervezett versmondó versenyt az RSZSZK
Az idei volt a második, még többen jelentkeztek, mint az előző évben. Most 71 alsó- és felső tagozatos fiatal vállalta a megmérettetést. Az első napon, az alsósok versenyén kivétel nélkül mindenki arany minősítést kapott.
Másodszor rendezett a járás iskolásai számára versmondó versenyt az Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ. Hétfőn az alsó tagozatos diákok versenyére került sor (itt 42 diák versenyzett), ahol a két nagyatádi középiskola igazgatója (Döméné Lajos Katalin, Cseh Tamás Attila), valamint az RSZSZK igazgatója alkotta a zsűrit. Itt egyfelől nehéz, másfelől könnyű dolga volt a bíráknak, hisz mindenki arany minősítést kapott, ami nemcsak a gyerekek, hanem a felkészítők érdeme is. Ketten kiemelt arany minősítést kaptak – Antalfi Dalma és Novics Zalán.

Kedden a felső tagozatosok versenyére csaknem harmincan jelentkeztek. Itt 11 bronz, 12 ezüst és 3 arany minősítést, valamint 3 kiemelt arany minősítést osztott ki a Jakabné Vizeli Mária, Ivókné Pintér Melinda és Dr. Ludas László alkotta zsűri. Kiemelt minősítést kapott Csekő Sámuel, Török-Kovács Dorottya és Zádori Lilla Kitti.

Mindkét napon a tavalyi különdíjas, most már a NASZI tanulója, Farkas János adta elő saját költeményét.
Egyébként a nagyatádi iskolásokon kívül Somogyszobról, Segesdről és Kutasról érkeztek versmondók. Ivókné Pintér Melinda elmondta azt is, hogy köszöni minden kollégájának, hogy segítettek a verseny szervezésében és lebonyolításában.

(Fotó: Ormai Bálint)



