Két legendás Szergejjel tér vissza az emlékvonatozás a 37-es vasútvonalra
Október 24-én kilencedik alkalommal rendezik meg az emlékvonatozást a Somogyszob–Balatonszentgyörgy vasútvonalon. Az idei esemény különlegessége, hogy egyszerre két legendás Szergej mozdony is közlekedik majd a vonalon, ráadásul olyan retró vasúti kocsikkal, amelyekkel menetrend szerinti forgalomban már nem lehet találkozni.
A 2009 óta személyforgalom nélkül működő, 37-es számú vasútvonalon 2018-ban indult útjára az emlékvonatozás György-Dávid Valentin kezdeményezésére. A szervező célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a vasútvonal fontosságára és a benne rejlő fejlesztési lehetőségekre. Az esemény azóta hagyománnyá vált, amelyhez az érintett települések önkormányzatai, civil szervezetei és a vasútbarátok is csatlakoztak.
Az idei, kilencedik emlékvonatozás a Szergej-őrület nevet kapta, nem véletlenül. Október 24-én ugyanis két M62-es sorozatú dízelmozdony is szolgálatba áll a vasútvonalon. Közülük az M62 001-es pályaszámú mozdony különösen érdekes darab: nemcsak a MÁV számára gyártott, hanem a teljes M62-es sorozat legelső példánya, amely a mai napig üzemképes.
A szovjet gyártmányú Szergejekből 1965 és 1978 között közel háromszáz érkezett Magyarországra, mára azonban csak néhány maradt üzemben. Az egykor tehervonatokat továbbító mozdonyok jellegzetes hangjuk miatt is nagy kedvencei a vasútbarátoknak.

A Keszthely és Böhönye között közlekedő BORONKA expresszvonatot az M62 001-es Szergej húzza majd. A négykocsis szerelvényben egy Ap 19-05, két Bp 29-05 típusú személykocsi és egy BDbh sorozatú félpoggyászkocsi kap helyet. Ezek közül több olyan ritkaság, amellyel a mindennapi vasúti közlekedésben már nem találkozhatnak az utasok.
A tavalyi évhez hasonlóan két pár S37-es személyvonat is közlekedik a vonalon, az M62 116-os, eredetileg dombóvári Szergej vontatásával. Ez a szerelvény négy egykori hálókocsiból áll majd, amelyeket ezúttal ülőhelyes kocsiként használhatnak az utasok.
A délutáni járat Marcaliban és Mesztegnyőn a helyi iparvágányokra is ellátogat, a két szerelvény pedig napközben kétszer, 12:20 és 12:40, valamint 15:10 és 15:40 között is találkozik Marcaliban.

Az emlékvonatozáshoz idén is több település készül programokkal.
Böhönyén a polgármesteri köszöntő után a Böhönyei Dalkör lép fel, a helyi civil szervezetek pedig zsíros kenyérrel, fánkkal, borral és pálinkával várják az érkezőket. Emlékvonatos fényképekkel díszített ajándéktárgyakat is lehet majd vásárolni.
Mesztegnyőn a Honi Hagyományőrzők népdalcsokorral készülnek, emellett Szergej vasútmodelleket is kiállítanak. A vendégeket szendvicsekkel, langallóval és helyi italokkal fogadják. A vasútbarátok különleges programként vonattal látogathatják meg a Kender Logistic Kft. mesztegnyői iparvágányát.
A MÁV Pályavasút jóvoltából Marcaliban az egykori váróterembe, Böhönyén pedig a régi állomásfőnöki irodába is bepillanthatnak az érdeklődők.
Az S37-es személyvonatok Balatonszentgyörgyről 10:10-kor indulnak Marcali felé, ahonnan 12:45-kor térnek vissza. Délután 14:13-kor Böhönyére indul újabb járat, amely 17:15-kor érkezik meg, majd 17:30-kor fordul vissza Balatonszentgyörgyre.
A BORONKA expressz 11:13-kor indul Keszthelyről, 13:41-kor érkezik Böhönyére, ahonnan 14 órakor indul vissza, és 16:46-kor fut be Keszthelyre.
A különvonatokra október 23-ig lehet jelentkezni. A menetjegyek ára az utazás hosszától függően 6 és 20 ezer forint között alakul.
A jegyek az alábbi online jelentkezési felületen rendelhetők meg. További információ az Emlékvonatozás Facebook-oldalán, a rendezvény Facebook-eseményénél, illetve a vasutvonal37@gmail.com e-mail-címen kérhető.

(Fotók: Szőcsényi Gábor)



