A felesége rokonait késelte meg egy dél-somogyi férfi
Pedig ők csak azt akarták tőle kérni, hogy ne legyen agresszív a családjával. Nem sikerült.
A Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint vádat emeltek egy dél-somogyi férfi ellen, aki életveszélyes szúrt hasi sérüléseket okozott a felesége két rokonának. A két rokon bűne az volt, hogy a házasságában agresszíven viselkedő férfit szerették volna jobb belátásra bírni.
A vádirat lényege szerint a vádlott és felesége kapcsolata hosszabb ideje megromlott a férfi agresszív viselkedése miatt, ezért az asszony a gyerekeikkel együtt elköltözött a közös otthonukból. A házaspár kapcsolati problémáiról az asszony két unokatestvére is tudott, akik elhatározták, hogy felkeresik a férfit és megpróbálják meggyőzni arról, hogy változtasson a viselkedésén.
A vádlott felfigyelt a gépkocsival a házához érkező két férfira, akikről azt feltételezte, hogy az ő megfigyelése céljából érkeztek, ezért behívta őket a lakásba. A vádlott a lakásba érve indulatosan lépett fel, majd a kialakult vita egyre inkább eldurvult, és a felek között dulakodás alakult ki, melynek során a vádlott magához vett egy 8 centiméter pengehosszúságú összecsukható kést, és azzal több alkalommal szúró, illetve metsző mozdulatot tett a vele szemben álló sértettek hastájéka irányába. A vitába a vádlott anyja is bekapcsolódott – a fia oldalán. A férfiak végül kimenekültek a házból.
Mindketten közvetett életveszéllyel járó hasi sérülést szenvedtek. Az életveszélyt csak a szakszerű orvosi ellátás hárította el.
A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
A fotót a Nagyatádi Rendőrkapitányság készítette a szemle során lefoglalt késről.

(A kiemelt kép illusztráció.)