Bontják a parkolót, marják a burkolatot a Móricz Zsigmond utcában

A napokban állt neki a kivitelező a Móricz Zsigmond utcában a parkoló burkolatának felszedésének, ezzel párhuzamosan pedig az aszfaltot is felszedik az utca teljes hosszábban.

Újabb munkának álltak neki Nagyatádon, most a Móricz Zsigmond utcában lévő parkolót, illetve az utca aszfaltját újítja fel a Novics és Társa Közműépítő Kft. Elsőként a burkolatot szedik fel, ezzel párhuzamosan pedig az aszfaltot marják fel az utcában, ezt követően pedig új burkolat készül.

A Jókai utcában a szennyvízvezeték cseréje elkészült, üzemszerű használatra átadták a kivitelezés végén, ám egyelőre nem adják vissza a forgalomnak a szakaszt, mert a talaj tömörsége nem megfelelő, ezért többször megmérik a tömörséget, és ennek eredménye alapján döntenek a lezárás megszüntetéséről.

Arról korábban írtunk, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcában a konzorciumi partner Reaszfalt Kft. a tervek szerint október 21-én kezdi meg az aszfaltozást az „Élhető Nagyatád” projekt keretében megvalósuló fejlesztésben.

Megosztás