Büntetők döntöttek a Vencel Kupáról
Több mint tizennégy órán át fociztak a sportcsarnokban szombaton a Vencel Kupán, mire eldőlt, hogy melyik csapat lesz a végső győztes. Drámai végjáték döntött.
24 csapat lépett pályára a sportcsarnokban (és a Bárdos iskola tornatermében), és mindegyiküknek egyetlen cél lebegett a szeme előtt: meghódítani a Vencel Kupát. Persze, ez csak egy gárdának sikerülhetett, amihez a döntőbe kerülés rögös útján kellett a nap folyamán menetelniük.
A finálét a Hal a tortán csapata játszotta az Eagles ellenében. Utóbbi már 4-1-re is vezetett, de az ellenfelük nem adta fel a küzdelmet, olyannyira nem, hogy három gyors gólt gurítottak, amivel döntetlenre mentették az elvesztettnek hitt találkozót, sőt ezt követően a büntetőpárbajban is jobbnak bizonyultak, így övék lett a 23. Vencel Kupa.
Bronzérmes a Jóbarát Söröző, míg negyedik a Vidó FC lett. A legjobb kapus címet Bonnyai Márk kapta, a legjobb mezőnyjátékos Molnár Tamás lett, míg a gólkirály megnevezést Farkas Tamás érdemelte ki.
