Elkezdődött a tanév

Ha másból nem, a szabad parkolóhelyek számának drasztikus csökkenéséből észrevehető volt hétfőn reggel, hogy megkezdődött a tanév. A tanévnyitókat követően normál munkarendben zajlik az oktatás már az első nap is.

Iváncsics Gyula, a nagyatádi általános iskolák igazgatója a szokásoknak megfelelően kézfogással üdvözölte az elsősöket a Bárdos iskolában, akik a következő 181 „munkanapot” tanulással töltik majd az új intézményben.

A tanévnyitó elején a harmadik évfolyam készült rövid műsorral, amelyben a nyarat búcsúztatták el.

Ezt követően Iváncsics Gyula köszöntötte a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat az új tanév alkalmából, és külön megszólította az elsősöket, akiknek elmondta, hogy megkezdtek egy olyan utat, ami életük leghosszabb időtartama lesz, és mire végeznek, addigra fiatal felnőttként hagyják el az intézményt.

Az itt eltöltendő nyolc esztendő legyen öröm, boldogság, szerezzetek sok ismeretet és gyarapodjatok – mondta.

Arról, hogy Nagyatádon csaknem ezer általános iskolás ült újra iskolapadba, itt írtunk részletesebben:

Megosztás