Orvosi kamara: hozzák nyilvánosságra a kórház-átalakítások tervét!

A kormányzat adós a magyarázattal, mivel az intézkedések és a jelenlegi epidemiológiai adatok egyáltalán nincsenek összhangban – áll a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Kásler Miklós miniszternek írt nyílt levelében.

Az elmúlt két hét eseményeire nem kaptunk eddig sehonnan racionális érveket, sem tényeket, sem valós indoklást – állítja a kamara.

Az egészségügyi dolgozók egy része állás és jövedelem nélkül maradt, másik része erején túl teljesítve próbál gondoskodni a betegeiről. Sokan komoly orvosetikai döntésekre kényszerülnek, mert látják, hogy az elbocsátott beteg nem fog ugyanolyan színvonalú ellátásban részesülni otthon; ha viszont ellenállnak, állásukat elvesztik, és akár politikai támadások közepén találják magukat – érvelnek az orvosok.

A MOK megpróbálja a jelen járványhelyzetet szakpolitikaként, az egészségügy ügyeként kezelni – csak épp a védekezést a belügyminiszter irányítja, a védőfelszereléssel érkező repülőket a külügyminiszter vagy az innovációs és technológiai miniszter fogadja, a kórházakat és a lélegeztetőgép-gyárat a miniszterelnök látogatja, a védekezésről rendőrök és katonák tájékoztatnak.

A kamara határozott kérése a miniszterhez: 

  • Hozza nyilvánosságra az ellátórendszer átalakításának tervét, ennek forgatókönyveit és ezek háttérszámításait.
  • A miniszteri utasításokat tegye hozzáférhetővé rendszerezett, visszakereshető formában.

MOK: etikusan kell választani emberéletek között

A Magyar Orvosi Kamara azt is közzétette, milyen etikai megfontolások alapján kellene dönteni az erőforrásokról pandémia idején. Azt írják: erőforrások szűkében azoknál a betegeknél mondanak le a kezelésről, akiknél nem látható, vagy nagyon alacsony a sikeres kezelés esélye. Elsődlegesen azok kapjanak sürgősségi, illetve intenzív terápiás ellátást, akik nagyobb eséllyel élhetik túl a betegséget, gyógyulhatnak ki abból A gyógykezelés sikerének valószínűségét minden egyes betegnél a lehető legnagyobb gondossággal kell felmérni.

Orbán: Május harmadikán tetőzik a járvány Magyarországon

A miniszterelnök vasárnap délelőtt az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést – írja a 24.hu. Egyebek között azt mondta: a szakemberek szerint május 3-ára fut fel a csúcsra a járvány Magyarországon. Szerinte addigra meglesz az országban az 5000 lélegeztetőgép, ami már nagyjából biztonságos, de ez eléri majd a 8000-et is, ami pedig elég lesz, akármi történik, „az háború idejére is elég lenne”.

Megosztás