Összetartozás

106 éve annak, hogy Trianonban aláírták az első világháborút lezáró szerződést, amelynek következményeként Magyarország elvesztette lakosságának felét, területének kétharmadát. Ma erre a történelmi eseményre emlékezünk, ugyanakkor a jelenünket érintő, sokkal aktuálisabb témákban is szót kell emelnünk.

Valójában egészen egyszerű dolog összetartozni. Mindnyájan, akik magyarul beszélünk, írunk, gondolkodunk és álmodunk: magyarok vagyunk. Hiába tettek kísérleteket a történelem során arra, hogy ennek az ellenkezőjét hitessék el velünk, és hiába gondolták sokszor célravezetőnek, hogy mesterségesen éket verjenek közénk, a lényeg nem változott. A közös identitásunk megmaradt, és ez még jó sokáig pontosan így is lesz.

Ugyanis nincsenek oldalak, nincs két térfél, és nem létezik két Magyarország. A magyarok nem egymás ellen, hanem egymásért vannak. Nincs olyan, hogy valaki magyarabb a másiknál, ahogy olyan sincs, hogy valaki kevésbé az. Ezt a megosztottságot csupán a politika próbálja évtizedek óta ránk erőltetni, de ne dőljünk be az illúziónak: ezt soha nem értünk, hanem kizárólag a saját érdekükben teszik.

Magyarok voltunk tizenhat, harminckettő és háromszázhúsz éve is. És lesznek magyarok tizenhat, harminckettő és háromszázhúsz év múlva is. Azokra pedig, akik ma vagy korábban bármikor ki akarták sajátítani maguknak a magyarságot, az unokáink már nem is fognak emlékezni. A politikának mindig a pillanat volt fontos, pedig valójában csak az számít, hogy a gyerekünk, az unokánk, és az ő unokája is magyarul beszéljen, írjon, gondolkodjon és álmodjon.

Ezért a mai nap ne pusztán a történelmi veszteség és a gyász emléknapja legyen, hanem annak felismerése is, hogy a jövőnket – a minket elválasztó határoktól és a mesterségesen szított politikai csatározásoktól függetlenül – mi magunk formáljuk. Magyarországon éppen úgy, mint Nagyatádon.