Az olvasás világnapjára

Épp ma, az olvasás világnapján tették közzé az aktuális PISA-felmérés eredményét: a magyar tizenöt évesek szövegértési készsége minden eddiginél alacsonyabb. Ezen pedig nem fog segíteni az, ha már gyerekkorban megutáltatja az iskola az olvasást a gyerekekkel.

Aki szülő, és kisiskolás gyermeke van, pontosan tudja, hogy délutánonként milyen az olvasókönyv felett görnyedve kiimádkozni a gyerekből a számára teljesen értelmetlen szöveg elolvasását, és ez legkevésbé sem a gyerek hibája.

Az olvasókönyv olvasmányai idejétmúltak, ötlettelenek, és a mai kor gyerekének legtöbbször érthetetlenek is. Ráadásul korábban mi is ugyanezeket olvastuk, és már akkor is idejétmúltak, ötlettelenek és érthetetlenek voltak.

Majd egy halom érthetetlen információ elolvasása után feladatokat is kell megoldani a szöveg kapcsán; teljesen természetes, hogy szenvedéssé válik az egész. Pedig olvasni jó: elveszni más világokban órákra, napokra, ráadásul ingyen van (ha könyvtárhasználó az ember).

A probléma gyökere valahol ott van, hogy azt várja el az oktatási rendszer egy hétévestől, hogy olyan nyelvezetet és archaikus élethelyzeteket dekódoljon egy feladatsor kedvéért, amikhez semmi kötődése nincs. A betűk összeolvasásának mechanikus képessége ugyanis nem egyenlő azzal, hogy a szöveg életre is kel a fejében. Ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy az olvasás egyenlő az unalommal és a teljesítménykényszerrel, miért akarna önszántából leemelni egy könyvet a polcról?

Ma, az olvasás világnapján érdemes talán egy kicsit elgondolkodni azon, hogy valóban szükség van-e olyan kötelező olvasmányokra, amik a mai valósághoz semmilyen szinten nem kapcsolódnak. Szükség van-e olyan úgynevezett mesék olvasására, amik 2026-ban teljesen megfoghatatlanok?

A PISA-teszt legutóbbi eredményéből (jelesül, hogy a 15 éves diákok 33,2 százaléka igazából nem érti, amit olvas) tisztán kiviláglik a válasz: nincs. Ebben azonban az oktatási tárcának (ha már végre, hosszú idő után újra létezik ilyen) is óriási felelőssége van. Olyan tantervre lenne szükség, amely megfelel a mai kor elvárásainak. Nem elvitatva Móricz vagy Jókai zsenialitását, de célszerű volna őket csak akkor megmutatni a diákoknak, amikor már megszerették az olvasást.

Továbbá a szülők felelőssége sem elhanyagolható: ha a gyerek olvasó szülőt lát, akkor nagyobb valószínűséggel fog ő is olvasni, mint akkor, ha csak azt látja, hogy a kötelező klasszikusok fogják a port a könyvespolcon.

Szóval, ez egy nagy feladat. De Krasznahorkai, Esterházy, Nádas, József Attila, Kosztolányi és Szabó Magda országában leginkább nemzeti minimumnak nevezhető.