Orbán: 10 százalékos béremelés a rendvédelemben

A rendőrök és a katonák fizetését is emelik januártól. Közben megjelent: az állami vezetők száma megháromszorozódott, bérkeretük ötszörösére nőtt az elmúlt 10 évben.

Tízszázalékos béremelés lesz a rendvédelmi szerveknél – közölte ma reggel a Facebook-oldalán Orbán Viktor. Egyelre részleteket  nem osztott meg.

A kormányfő kedden ugyancsak a közösségi oldalán jelentette be, hogy a katonák fizetését is tíz százalékkal megemeli, december 6-án pedig aláírta azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúrában dolgozók – emlékeztetett a 24.hu.

Ugyancsak a lap írt arról, hogy két év alatt a duplájára nőtt az állami vezetők fizetésére fordított összeg: 2018 és 2020 között a kormánytagok, államtitkárok, helyettes államtitkárok, valamint kormánybiztosok és miniszteri biztosok bértömege 4 milliárd 684 millióról 9 milliárd 356 millió forintra ugrott. Többen is lettek: 343 állami vezető helyett tavaly már 596-an voltak. A lap megjegyzi:

már az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszere létrehozásának és fejlesztésének támogatásáért felelős kormánybiztosunk is van.

A választott állami tisztségviselők (az öt közjogi méltóság és az országgyűlési képviselők) 2018-hoz képest kis híján kétszer annyiba kerültek a költségvetésnek 2020-ban: 502 millió forintról 949 millió forintra szökött fel a bértömegük.

null

Megosztás