Orbán: Az oltatlanok készülhetnek korlátozásokra
Ha lesz korlátozás, akkor azokat érinti majd, akik nem oltatták be magukat. Hamarosan kiderül az is, a munkáltatók kötelezővé tehetik-e a dolgozóik számára a koronavírus elleni védőoltást – mondta a kormányfő.
Biztosan lesz negyedik hullám, jelentetti ki ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. „A baj azokkal van, akik nem oltatták be magukat” – tette hozzá, kifejtve, hogy szerintük ezek az emberek nincsenek biztonságban, és mások életét is kockáztatják. Viszont ettől még nem lesz kötelező oltás, „mert a magyar nem tűri, hogy beleszóljanak az életébe”.
Orbán Viktor szerint a társadalom nem fogadná el az oltás kötelezővé tételét, így csak kérni tudja, hogy vegyék fel az emberek a vakcinákat. A miniszterelnök szerint nem szabad olyan korlátozást bevezetni, amit bárki igazságtalannak érez, hiszen az ország 2/3-a be van oltva, így velük szemben nem lenne korrekt a korlátozás. A lezárás őket is érintené, így ő az ellen érvel, de a szakemberek döntenek. Ha lesz bármilyen korlátozás, akkor is a védettségi igazolványhoz való visszatérést javasolja, azokat kell korlátozni, akik nem oltatták be magukat – jelentette ki Orbán.
A kormányfő azt is elmondta: hamarosan lezárják azt a vitát, aminek során eldől, hogy a munkaadók kötelezővé tehetik-e majd a jövőben munkavállalóik számára a koronavírus elleni védőoltást.