Szenteste kettesben – Tippek romantikus karácsonyhoz

Bár a karácsony családi ünnep, és úgy az igazi, ha a meghitt boldogságot sok szerettünkkel megoszthatjuk, a szentestét tölthetjük kettesben is a párunkkal, hogy csak utána vágjunk neki a rokonlátogatós sütitúrának. (X)

Annak érdekében azonban, hogy ne olyan legyen ez az este, mint az összes többi, szükség van némi tervezésre és előkészületre. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de nem árt előre gondolkodni, hogy valóban sikerüljön megteremteni az ünnepi hangulatot. Meghitté és emlékezetessé tenni ezt az estét, kicsit csendesebben és romantikusabban, egymásra figyelve, elmélyülni.

Az étel megtervezése

Talán az egyik legfontosabb dolog, hogy ilyenkor mit együnk. Minden családnak megvannak a maga hagyományai. Ha kettesben töltjük a szentestét a szerelmünkkel, akkor teremthetünk új hagyományokat is, vagy csinálhatunk valami radikálisan mást, mint eddig. Úgy a legjobb, ha valami olyat főzünk, amit együtt is el tudunk készíteni, így már a közös főzés is az ünnepi program része lehet.

Ha valamennyire mégis szeretnénk a hagyományoknál maradni, a halas fogás lehet például a spenótos lazac Wellington. Egy elegáns, mégis egyszerű, és közösen is elkészíthető gasztronómiai élmény.

A jól megválasztott ajándék

Ha még friss a kapcsolat, akkor eléggé nehéz valami személyessel meglepni a másikat. Ilyenkor jobb biztosra menni. Bár elterjedt dolog parfümöt adni ilyenkor, mégis azért azzal jobb vigyázni. Mindenki kényes arra, hogy milyen illatot szeret magán. Nem biztos, hogy amit mi el tudunk képzelni a másikon, valóban tetszik is majd neki, és nincsen rosszabb az olyan ajándéknál, aminél meg kell játszani az örömöt. Jobb választás lehet valami ruhadarab. A másik stílusát rövid idő alatt is meg lehet figyelni. És férfiak ritkábban is vásárolnak maguknak, így biztosan jól jön nekik egy elegánsabb darab, amit ők nem vennének meg. Olyat érdemes venni, aminél egy kis méretkülönbség nem okozhat gondot, ilyenek a férfi pulóverek. Télen nagyon hasznos is, és mindenféle stílusban találhatunk megfelelőt.

Hölgyeknek pedig mindig jó ajándék az ékszer, persze itt is fontos a stílus eltalálása. De ha bohókásabb ajándékot keresünk, akkor egy stílusos vagy mókás sál-sapka szett és jó ötlet lehet.

Ünnepi hangulat

Az ünnepi hangulat megteremtése több mindenen is múlik. A legjobb az, ha odakint havas a táj, nagy pelyhekben hullik a hó, és jégvirágok tarkítják az ablakokat, és kintről csak a néha lecsöppenő olvadó jégcsap hangja szűrődik be, bent pedig pattog a tűz a kandallóban. Na, de ez főleg a filmekben és a mesékben van így, legalábbis manapság. És ezt nem is befolyásolhatjuk, inkább azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amiken tudunk változtatni. Ilyen dolog a dekoráció. Sokféle díszítést lehet kapni, a saját kezűleg, főleg természetes anyagokból készített díszek mégis többet jelentenek az embernek. Nem csak látványos, hanem illatos karácsonyfadíszeket is készíthetünk, így adnak teljes élményt. A valódi fenyőgyanta illatát semmi sem tudja felülmúlni. Ha műkarácsonyfánk van, akkor is érdemes néhány fenyőággal dekorálni az ünnepi asztalt. Valamint szárítsunk narancs- és citrom karikákat, már a száradás folyamán is kellemes illatot árasztanak. Aztán fűzzük fel fahéjjal, csillagánizzsal, szegfűszeggel együtt és egyből belengi a lakást a karácsony illata.

Ezzel máris két érzékre hatottunk, a látvány és az illat megvan. Most jöhet a hang, vagyis a zene.

A legromantikusabb dolog, ha megkeressük a szüleink padlásán a régi lemezjátszót, és feltesszük a karácsonyi lemezt. Egy pohár tojáslikőrrel a kezünkben nézzük ahogy forog, hallgatjuk ahogy recseg, és elmerülünk az ünnepi pillanatban.

Egy kis spiccesség sose árt

Az ünnepek azért is jók, mert ilyenkor szinte kötelező jobbnál jobb italokat iszogatni. Persze ilyenkor is fontos a mértékletesség, hiszen az ember szeretne emlékezni erre a fontos estére. A legjobb, ha nem túl erős, ám annál finomabb italokat kortyolgatunk. Az ünnepi vacsorához válasszuk ki együtt a hozzá illő bort. Majd aztán a vacsora után jöhet a koktélozás. Csinálhatunk egy igazi kis koktélbárt, és aztán kreatívan keverhetünk egymásnak italokat. Akár kitalálhatjuk a közös, egyedi koktélunkat is, hogy aztán az legyen a mi ünnepi italunk a jövőben hagyomány jelleggel.

Ha ezekre mind odafigyelünk, akkor minden adott egy romantikus és szép szentestéhez. Próbáljunk meg nem aggódni a dolgokon. Ha valami nem úgy sül el ahogy vártuk, azon is inkább nevessünk, ne stresszeljünk. Ha pedig inkább csak rendelnénk valami különleges ételt és csak leülnénk egy karácsonyi film elé egy kis ünnepi nasival, az is teljesen rendben van, ez a mi karácsonyunk, ne akarjunk semmiféle mintának megfelelni. Boldog karácsonyt!

(Szponzorált tartalom)

Megosztás