Idén már Nagyatád is pályázhat szociális tűzifára
A tél még odébb van, de az önkormányzat már most készül arra, hogy a hidegebb hónapokban segítséget kapjanak azok a nagyatádiak, akiknek komoly terhet jelent a tüzelő beszerzése. Idén ráadásul új helyzet állt elő: most először az ötezer főnél nagyobb települések is pályázhatnak a minisztériumnál szociális célú tűzifára.
Nagyatád korábban is biztosított tüzelőt a rászorulóknak, ám ezt saját forrásból, saját fával oldotta meg az önkormányzat. Most viszont a város már az állami programhoz is csatlakozhat. A pályázatot 840 erdei köbméter keménylombos tűzifára nyújtanák be, ez azonban a Nagyatád által maximálisan igényelhető mennyiség, így egyelőre nem biztos, hogy végül ekkora keretet ítélnek meg a városnak.
A 840 erdei köbméter beszerzésére 18 millió 522 ezer forint támogatást igényelne a város, amelyhez 1 millió 764 ezer forint önerőt biztosítana. A tényleges saját forrás pontos összege majd csak a pályázat elbírálása után derül ki, hiszen a kiszállítás költségeit is az önkormányzatnak kell állnia.
Fontos, hogy pozitív elbírálás esetén a támogatásban részesülőknek sem a fáért, sem annak házhoz szállításáért nem kellene fizetniük. Egy háztartás legfeljebb öt erdei köbméter tűzifát kaphatna.
A támogatás egyik feltétele, hogy az egy főre jutó havi nettó jövedelem ne haladja meg a 150 ezer forintot, és az ingatlanban legyen fatüzelésre alkalmas fűtőberendezés. A rendelet emellett vagyoni feltételeket is meghatároz, továbbá az elbírálásnál több csoport is előnyt élvezne. Ide tartoznának többek között az egyszülős családok, a három vagy több gyermeket nevelők, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, illetve azok a háztartások, ahol rokkantsági ellátásban részesülő személy él. Előnyt kapnának a 65 év feletti, egyedül élő nyugdíjasok is, ha nyugdíjuk nem éri el a havi 150 ezer forintot.
Amint a benyújtott pályázatot elbírálják, a részletekről és az igénylés menetéről beszámolunk.




