Időjárásunkban a hét második felében jön az enyhülés
Kitartást, már nem sokáig tart a ködös, hideg idő. A hét második felében számíthatunk enyhülésre, akár 10°C fölötti hőmérsékletek is előfordulhatnak, és a Nap is ki fog sütni.
Mintha az időjárás és a természet is alá akarná támasztani, hogy állítólag január harmadik hétfője a legszomorúbb nap az évben; makacsul tapad hozzánk a ködös, párás, didergős idő. A hideg és a borult ég a következő napokban még velünk marad, hétfőn például csak 1°C lesz napközben, éjszaka pedig -3°C-ig fog csökkenni.
Régen azt tartották, ha január 18-án, Piroska napján fagy lesz, akkor az negyven napig velünk marad, és fagyni fog. De úgy néz ki, hogy a január közepéhez kötődő népi hiedelem nem fog bejönni. Ugyan szombaton fagypont alatt volt a hőmérséklet, ami vasárnap is tartotta magát, sőt, még a hét elején se lesz sokkal jobb, azért szépen lassan, napról napra egyre feljebb fog kúszni a higanyszál, sőt, végre a felhőzet is felszakadozik majd.
Tehát a hét elején még 1-5°C-t mérhetünk napközben, éjszakánként is fagypont körül alakul a hőmérséklet és a felhőzet is borús marad kisebb-nagyobb felszakadozással. Csütörtökön viszont jelentősebb enyhülés kezdődik: a napos és felhős időszakok váltakozása mellett a nappali hőmérséklet elérheti a 12°C-ot, míg éjszaka már csak 4°C-ra csökken. Pénteken sok napsütésre számíthatunk, 10°C-os nappali hőmérséklettel, éjszaka pedig 1°C-ra hűl a levegő. A hétvégén is folytatódik a melegebb idő, kinti programokat, udvari munkákat szervezhetünk.
A hét folyamán csapadék csak csütörtökön valószínű, a szél is mérsékelt marad. Az enyhébb idő beköszönte ellenére érdemes rétegesen öltözködni, és figyelemmel kísérni az aktuális előrejelzéseket.
